Gyurcsányi adócsökkentés: regisztrációs adó a haszongépjárművekre is
A Világgazdaság információi szerint a kormány a buszokra, teherautókra is kivetné a regisztrációs adót; azonban erről még szakmai körökben nem egyeztettek. Szakértők szerint öngólt lőhet a tárca, mert a drasztikusan visszaeső értékesítések miatt a várt pluszbevétel helyett inkább csökkenésre számíthat a költségvetés. Az adót kifogásoló használtautó-kereskedők tegnap a brüsszeli adóbiztosnak írtak panaszlevelet, ma pedig a magyar állam ellen indítanak pert.
Dátum: 2005-01-25 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:27.761043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A regisztrációs adó újabb változására lehet számítani hamarosan: a Pénzügyminisztérium a Világgazdaság birtokában lévő anyaga szerint újrakodifikálnák a törvényt, tovább szélesítve az ilyen adót fizetendők körét. A tervek szerint még a nyáron benyújtják a koncepciót a kormánynak, a hatálybalépés egy év múlva várható. Bár a tervezetben szó van arról, hogy szakmai szervezetekkel egyeztetnek, a lap úgy tájékozódott, erre eddig semmilyen szinten nem került sor. A műszaki kérdésekben leginkább kompetens gazdasági tárcát nem vonták be az előkészületekbe, az érdekvédelmi szervezetek pedig nem is hallottak a változtatásról.
Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének vezetője szerint a rendelkezés következtében versenyképtelenné válnak az új gépjárművek eladói. Mint mondta, az állam nem járhat jól, mivel a drasztikusan visszaeső értékesítések miatt a költségvetés sem juthat a kívánt pluszbevételhez, sőt csökkenésre számíthat.
Fojt Attila, a használt autókkal kereskedők érdekeit képviselő Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) elnöke úgy véli, a jelenlegi rendszer sem vált be, a büdzsé az előirányzott közel 65 milliárd forint helyett mindössze 57 milliárd bevételre tett szert regisztrációs adóból. A használtautó-importőrök 90 százaléka tönkre ment, és visszaesett az új autók értékesítése is. Az egyesület ma pert indít a magyar állam ellen a Legfelsőbb Bíróságon, mert véleményük szerint az adónem alkotmányellenes, versenyhátrány okoz, és nincs összhangban az uniós előírásokkal sem.
vg.hu - fideszfrakcio.hu