Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Költségnemtérítés: akár félmilliót is fizethetnek a költségtérítéses hallgatók

Szeptembertől akár fél millió forintba is kerülhet egy félév a főiskolai és egyetemi hallgatóknak. A Pénzügyminisztérium ugyanis az új tanévben takarékoskodni akar a felsőoktatáson, így az állami hozzájárulást a költségtérítéses hallgatók esetében szinte teljesen eltörölné. A felsőoktatási törvényt tavasszal tárgyalja a Parlament.


Dátum: 2005-01-25 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:28.393835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kevesebb hallgató, rövidebb képzés, későbbi spezializáció és végül kevesebb oktató. A kormányzat szerint így kellene működnie a magyar felsőoktatásnak. Sőt a Pénzügyminisztérium javaslatából az is kiderül, hogy erre nem elég ösztönözni az intézményeket, azt ki kell kényszeríteni. A tandíj általános beveztéséről egyelőre nincs szó, a költségtérítést azonban kíméletlenül megemelnék. A ponthatárok az utóbbi években úgy kerültek megállapításra, hogy egyre többen fizetnek költségtérítést, vagyis egyre több hallgatói forintot fizetnek be az államkasszába. Szeptembertől félévenként akár 600 ezer forint is lehet a tandíj az állami intézményekben is. A oktatási minsiztérium államtitkára szerint differenciált emelésre kerül sor.

Mang Béla, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára szerint: "A költségtérítéses hallgatóknak vállalniuk kell azt a költséget és nyilvánvalóan azt a növekedést is, ami az ő képzésükre vonatkozik." Mang Béla elismerte: a költségvetési nehézségek miatt kényszerült a kormányzat erre a megszorító lépésre.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek