Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszelben a Fidesz 2006-os kormányprogramjának vázlata

A Fidesz alakuló kormányprogramjának célkitűzéseit egyeztette Brüsszelben kedden az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőivel Orbán Viktor kabinetfőnöke, Navracsics Tibor, aki az MTI-nek nyilatkozva elmondta: szerdán a Fidesz elnöke is részt vesz az EPP elnökségi ülésén.


Dátum: 2005-01-25 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:29.649375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor közölte, a következő választásra készülve próbálják összeegyeztetni a kormányprogramot az Európai Unió célkitűzéseivel. Brüsszelben arról egyeztetett, mely pontokat kell mindenképpen figyelembe venni a program megalkotásánál, mely tényezők megkerülhetetlenek egy 2006-ban hivatalba lépő kormány számára. Ez lesz ugyanis az első magyar kormány, amely már az Európai Unióban kezdi meg működését is - emlékeztetett.

Navracsics Tibor beszámolt arról, hogy tárgyalópartnerei három ilyen tényezőt említettek: belépés a schengeni övezetbe várhatóan 2007-ben, csatlakozás az euróövezethez a tervek szerint 2010 elején, és az EU 2007-2013 közötti pénzügyi perspektívája, amely Magyarország számára is megszabja a pénzügyi és fejlesztési mozgásteret. Jelezte, utóbbiról bizonyosan szó lesz a szerdai elnökségi ülésen is. Fontos a tájékozódás erről a kérdésről azért is, mert Magyarországon február 3-án négypárti egyeztetést tartanak a nemzeti fejlesztési tervről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek