Csúrog, Zsablya és Mozsor elűzött magyar lakóinak küldöttsége a vajdasági parlament elnökénél
Hatvan évvel a délvidéki magyarság ellen elkövetett véres megtorlások után a vajdasági parlament elnöke első ízben fogadta Csúrog, Zsablya és Mozsor elűzött, a megtorlásokat túlélt, kollektív bűnössé nyilvánított, koncentrációs táborba hajtott magyar lakosainak és hozzátartozóiknak küldöttségét - írja kedden internetes kiadásában az újvidéki Magyar Szó című napilap.
Dátum: 2005-01-25 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:32.365285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bojan Kostres parlamenti elnök és Egeresi Sándor alelnök hétfőn a tartományi parlamentben a küldöttséggel együtt kegyelettel emlékezett a hatvan évvel ezelőtti tragikus eseményekre. A megemlékezésen és az ezt követő beszélgetésen jelen volt Illés Zoltán, a két parlament Szerb-Magyar Baráti Tagozatának elnöke, fideszes országgyűlési képviselő.
Az újvidéki lap szerint Kostres úgy fogalmazott, hogy a múlt tragikus eseményeit sohasem szabad elfelejteni, sem azokat, amelyek 1942-ben, sem azokat, amelyek 1944-45-ben, 1948-ig, valamint az utóbbi másfél évtizedben történtek.
"Ha nem emlékezünk meg róluk, akkor egyenlőségjelet teszünk az ártatlan áldozatok és a bűnözők közé" - mondta a parlamenti elnök, aki arra emlékeztetett, hogy a vajdasági képviselőház már az előző ciklusban sokat tett a történtekkel való szembenézésért, nyilatkozatban törölte el a kollektív bűnösséget. Kostres szerint a mostani összetételű tartományi parlament folytatja a megkezdett munkát, mindent megtesz azért, hogy nyilvánosan is megtörténjen a bocsánatkérés a történtekért.
A túlélők és a hozzátartozók nevében Teleki Júlia megkérte a parlamenti elnököt, továbbítsa Boris Tadic szerbiai elnöknek és Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfőnek kérésüket, hogy töröljék el a kollektív bűnösséget, s a szülőfalujukból elűzött magyarokat erkölcsileg és anyagilag kártalanítsák. Kérik továbbá, hogy rehabilitálják mindazokat, akiket 1944-ben ártatlanul kivégeztek. Amennyiben a belgrádi közjogi méltóságok nem tudnak semmit se tenni ez ügyben, nemzetközi fórumokhoz fordulnak.
A kárvallottak és hozzátartozóik kérik a tartományi parlament támogatását, hogy emlékparkot létesíthessenek azon a helyen, ahol az ártatlan magyarokat eltemették, s hogy Csúrogon a katolikus temető helyén ne szeméttelep legyen, mert ez a halottak nyilvános meggyalázása.
MTI - fideszfrakcio.hu