Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kátyúban Budapest: Demszky csak a pénz tizedét hívja le

A fővárosi Fidesz-MKDSZ rámutatott: nem teljesülnek az idei évben Demszky Gábor főpolgármester ígéretei, így például a tervezett 13 milliárd forintos útfelújítási programra a főváros csak 1,3 milliárd forintot hívhat le állami támogatásból - közölte a frakcióvezető.


Dátum: 2005-01-25 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:32.680770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kupper András elmondta: a főpolgármester az elmúlt évben azt jelentette be, hogy 2005-ben az évtized beruházásai indulnak el. Arra tett ígéretet, hogy 13 milliárd forintot fordítanak útfelújításokra, és ebből 6,5 milliárd forintot a központi költségvetés biztosít.

A frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami büdzsében ugyanakkor csak 4 milliárd forint szerepel, ebből pedig a főváros csak 1,3 milliárd forintot hívhat le. Elmondta: úgy látják a fővárosi vezetés személyi kérdésekkel van elfoglalva, miközben a város ügyeivel nem törődik senki.

Az SZDSZ beismer

Lakos Imre - aki ez év márciusában többek egybehangzó állítása szerint nyíltan megfenyegette a Fidesz egyik önkormányzati képviselőjét -, az MTI-vel közölte: tudnak arról a kormányrendelet-tervezetről, ami a regionális fejlesztési tanácsok hatáskörébe utalná a 4 milliárd forintos keretösszeget, és annak alapján valóban csak mintegy 1,5 milliárd forintot hívhatna le a főváros. Lakos szerint "pánikra semmi ok", a 4 milliárd forintos keretösszeg egy felülről nyitott alap, tehát a célra több pénz is költhető. Az SZDSZ-es politikus elmondta, továbbra is bíznak abban a kormányzati ígéretben, ami minden útfelújításra szánt forinthoz újabb egy forintos állami segítséget ígért. Hozzátette: a problémára még időben fel kívánják hívni a kormány figyelmet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek