Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A spanyol sajtó, a pápa ÉS a Zapatero-kormány

Vezércikkek sorában tiltakozott kedden a spanyol sajtó a katolikus egyházfő Spanyolország elvilágiasodását illető kritikája ellen, míg a katolikus lapok üdvözölték az egyház óvszerhasználatot elutasító álláspontjának megerősítése után nem sokkal megfogalmazott pápai intelmet.


Dátum: 2005-01-25 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:33.270957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházfő hétfőn spanyol püspökökhöz intézett szavaiban sajnálkozását fejezte ki a szocialista spanyol kormány liberális társadalompolitikai irányvonala felett (amely élesen szemben áll az egyházi felfogással a melegházasságok elismerése, az abortusz és a válás terén). Egyúttal felhívta a spanyol katolikusokat, hogy harcoljanak az élet tiszteletéért.

A szocialistákhoz közel álló El Paístól a jobbközép El Mundóig egyaránt kivételesen élesnek és kissé igazságtalannak ítélték a lapok vezércikkírói II. János Pál kritikáját. Az állásfoglalás alkalmas arra, hogy felszítsa az egyház és az állam közötti feszültségeket - figyelmeztet az El País, míg az El Mundo rámutat: a spanyol társadalomban a jobboldali Franco-éra végét követő demokratikus átmenet óta nem tapasztalható ellentét hívők és ateisták között, tanácsos lenne tehát nem felszítani azt.

A konzervatív katolikus ABC ellenben helyesli az egyházfő szavait, miszerint a világi szemléletmód a vallásszabadság - lépésről lépésre történő - korlátozásához vezet.

José Bono védelmi miniszter egy tv-interjúban fakadt ki a pápa szavai ellen. "A hitet nem lehet kormányrendelettel szabályozni. Az nem a kormányon, hanem sokkal inkább az embereken múlik" - jelentette ki a spanyol közszolgálati televízióban Bono, aki maga is a kormány kevés hívő katolikus tagjainak sorába tartozik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek