"Nagyajólét": már a kisvárosoknak is gond a bérek kifizetése
Már nem csak a kistelepüléseknek, a kisvárásoknak is gondot okoz a közalkalmazotti bérek idei kifizetése, az önkormányzatok jó része csak kölcsönökből tudja fedezni a hiányt - közölte a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke kedden Budapesten. "A gondok és a finanszírozási problémák elérték a kisvárosokat is", a települések nem képesek a közalkalmazotti béreket finanszírozni - mondta Dióssy László, aki egyébként Veszprém kormánypárti, SZDSZ-es polgármestere.
Dátum: 2005-01-25 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:33.557183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dióssy emlékeztetett: a közalkalmazotti béreket január 1-jével 7,5, míg szeptembertől újabb 4,5 százalékkal kell megemelnie a helyhatóságoknak. A központi költségvetés ennek csak kétharmadát állja, miközben az önkormányzatok egy része képtelen előteremteni a fennmaradó egyharmad részt. Dióssy László közölte:
megbocsáthatatlan bűn, hogy az önkormányzatoknak működésre kell kölcsönt felvenniük.
Ugyancsak finanszírozási problémaként említette, hogy az önkormányzatok mellett forráshiány miatt "elsuhannak" az uniós pályázati, fejlesztési lehetőségek. Az önkormányzatok a korábbi években már megtették azokat a lépéseket - létszámleépítéseket, iskola-összevonásokat -, amelyek tartalékforrásokat szabadítottak fel - hívta fel a figyelmet.
MTI - fideszfrakcio.hu