Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabó István: Annette Bening Oscar-jelölése dicsőség és öröm

Annette Bening Oscar-jelölése óriási dicsőség és öröm, elismerés Magyarországnak is - mondta Szabó István, a Csodálatos Júlia című film rendezője kedden az MTI-nek. Los Angelesben a legjobb női főszereplő kategóriában aznap jelölték Oscar-díjra a Csodálatos Júlia címszerepét alakító Annette Beninget.


Dátum: 2005-01-25 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:35.982854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szabó István szinte egy perccel a jelölések kihirdetése után tudomást szerzett a hírről, Robert Lantos, a film magyar származású kanadai producere ugyanis azonnal értesítette őt Los Angelesből.

"Nagyon boldog vagyok, ez óriási dicsőség és öröm" - mondta a rendező nem sokkal azután, hogy megtudta az Oscar-jelölést.

Megítélése szerint ez a jelölés elismerés az országnak és mindenkinek, aki részt vett a filmben, "a film itt készült Magyarországon, a munkatársak magyarok, mi magyarok vagyunk Koltai Lajos operatőrrel" - mondta örömteli hangon.

Szabó István azt mondta: "végül is a színész a film", a színészt látja a néző, ő közvetíti, reprezentálja a történetet, a hőst, vele van kapcsolatban a néző, "nekünk az a dolgunk, hogy a színész jó legyen, hogy őt segítsük".

A rendező, akit eddig négyszer jelöltek Oscar-díjra és a Mephistóval (1981) már elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart, elmondta: Annette Beninget mindenképpen felhívja telefonon, hogy gratuláljon neki, de a kilencórás időkülönbség miatt csak később, hiszen nem akarja a gyerekeit felébreszteni.

Azzal kapcsolatban, lát-e esélyt arra, hogy a színésznő elnyerje a díjat, azt mondta: a szintén jelölést kapott Hilary Swanket (Million Dollar Baby) "nagyon sokan előnyben részesítik". Szabó István szerint a jelölés "nagyon nagy dolog", azt jelenti, hogy az amerikai filmművészek alkalmasnak tartják őt az Oscar-díjra.

"Hogy ki lesz a nyerő, mázlija lesz-e, az más dolog, akár egyetlen szavazat dönthet" - magyarázta.

Az Amerikai Filmakadémia szívesen ismer el olyan hosszú színészi pályákat, amelyeket korábban "valahogy elkerült az aranyszobor" - jegyezte meg a film magyarországi forgalmazója, az Intercom a jelölésről szóló hírlevelében.

Annette Beninget - aki már két, egy 1991-es és egy 2000-es Oscar-jelölést magáénak tudhat - Szabó István a producerrel, Robert Lantossal együtt választotta ki a Csodálatos Júlia főszerepére. (A filmben valamennyi szerepet külföldi színészre osztották.)

A színésznő ugyanezért az alakításért másfél hete az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Arany Glóbusz-díjat vehette át vígjáték kategóriában.

Az 1930-as évek londoni színházi világát idéző romantikus vígjátékában, amely Somerset Maugham Színház című novellájából készült, Annette Bening partnere Jeremy Irons.

Szabó István még nem döntötte el, kiutazik-e az Oscar-díjkiosztó gálára, de mint mondta, "ugrálni fog örömében", ha Annette Bening megkapja az Oscar-szobrocskát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek