Vatikán: A koncentrációs táborok szégyenfolt mindannyiunk lelkén
A náci haláltáborok "szégyenfoltot jelentenek mindannyiunk lelkiismeretén" - hangsúlyozta a Vatikán a koncentrációs táborok felszabadulásának 60. évfordulója alkalmából tett nyilatkozatban. "A haláltáborokban egy nép, a zsidó nép szisztematikus és szándékos kiirtásának addig sosem látott terve valósult meg", a Szentszék pedig sok alkalommal adott hangot a zsidók által elszenvedett megpróbáltatások iránti mély együttérzésének" - szögezte le a pápa nevében Celestino Migliore apostoli nuncius.
Dátum: 2005-01-25 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:37.152663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nuncius felszólalása az ENSZ-közgyűlésnek a koncentrációs táborok felszabadulásáról megemlékező hétfői rendkívüli ülésén a Vatikán hivatalos közlönyében jelent meg kedden.
A táborok "a XX. század egyik legsötétebb fejezetének részeként szégyenfoltot jelentenek az emberiség történetében, és mindannyiunk lelkiismeretét terhelik" - mondta Migliore. A náci haláltáborok "tragikus mementói az ember emberrel szembeni embertelenségének és rosszra való hajlamának" - tette hozzá.
A nuncius felszólította az emberiséget arra, "ne feledje a borzalmakat, amelyekre képes az ember, a gaztetteket, a harcos politikai szélsőségességet és annak szükségét, hogy minden férfi, nő és gyermek számára egy biztonságosabb világot építsünk".
MTI - fideszfrakcio.hu