Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Baranya környezetéért aggódik a Fidesz zöld tagozata

Baranya környezetéért aggódik a Fidesz zöld tagozata, mert továbbra sem zárult le a Zengőre tervezett lokátor, illetve a bükkösdi cementmű ügye, és nincs kész program a működő biomassza erőmű környezettudatos működtetéséhez sem - mondta a tagozat országos elnöke kedden, pécsi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-01-25 19:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:37.441178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Baranya a statisztikák szerint a környezet szennyezettségét, valamint az itt élők egészségi állapotát tekintve az utolsók közé került a megyék rangsorában, és mi nem hagyhatjuk, hogy e negatív tendenciák folytatódjanak" - hangsúlyozta Medgyesy Balázs.

Azzal, hogy a kormány még mindig nem döntötte el, hol építteti meg az eredetileg a Zengőre tervezett, de ott jogszabályokba ütköző és a természetet károsító NATO-radarállomást, bizonytalanságban tartja a beruházást elutasító helybélieket - mondta.

Szóvirágok helyett dönteni kéne

"Felszólítjuk a kormányt, hogy fejezze be a szóvirágok gyártását, és hozzon döntést a lokátor alternatív helyszínen történő megépítése érdekében" - szögezte le Medgyesy Balázs.

A zöld tagozat elnöke kitért arra, hogy a Zengőhöz hasonlóan a Strabag Rt. által Bükkösdön elképzelt cementgyár ügye sem zárult le. Bár a helybéliek tavaly népszavazáson utasították el az ipari létesítmény ötletét, továbbra is nyitott, hogy hol, milyen feltételek mellett épülhet meg a cementmű, amelynek létrehozása megfelelő felmérések és ellenőrzések hiányában a környezet indokolatlan rombolásához vezethet.

Borhidi Attila biológus professzor arról szólt, hogy a pécsi erőműben tavaly nyáron üzembe helyezték ugyan a finn technológiával működő biomassza blokkot, az ehhez nélkülözhetetlen biomassza program kidolgozása azonban csak a közelmúltban kezdődhetett el. Az akadémikus elmondta: maga is tagja annak a kutató csoportnak, amelynek feladata a biomassza blokk működésének, károsanyag-kibocsátásának a vizsgálata. Tudomása szerint az erőműben jelenleg hatalmas mennyiségű és kiváló minőségű fát tüzelnek el, pedig a blokk működtetéséhez a nem megfelelő talajra telepített, úgynevezett rontott erdők fái is elegendők lennének.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek