Annan ellenez egy Irak elleni támadást
Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn állást foglalt egy Irak elleni esetleges amerikai támadás ellen, hangsúlyozva: a közel-keleti eseményekre való tekintettel a jelenlegi körülmények között "nem lenne bölcs dolog" csapást mérni Irakra.
Dátum: 2002-08-05 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:59.063569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Annan a világszervezet New York-i székhelyén újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy álláspontja nagyon világos e kérdésben.
Az Irak elleni amerikai katonai fenyegetés a múlt hét végén egyre élesebb jelleget öltött, miután George Bush elnök kijelentette: semmi sem változott meg az Egyesült Államok Irakkal kapcsolatos politikájában azután, hogy Bagdad a múlt héten tárgyalásokat ajánlott az ENSZ fegyverzetellenőreinek, és továbbra is eltökélt szándéka, hogy megváltozzék az iraki rezsim.
Annan - helyi idő szerint - hétfő délután megbeszélést folytat az ENSZ Biztonsági Tanácsával az iraki ajánlatról. A világszervezet főtitkára jelezte, hogy hajlandó lenne fontolóra venni a tárgyalásokat. Annan reméli, hogy a BT-vel folytatott konzultáció után határozott választ adhat e kérdésre. A főtitkár ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy Bagdad elképzelései talán nem feltétlenül esnek egybe a világszervezetnek a fegyverzetellenőrök tevékenységének biztosítására vonatkozó elvárásaival.
MTI - fidesz.hu