Meghibásodott a honvédség egyik An-26-osa Svédországban
Egy kisebb meghibásodás miatt nem tudott visszarepülni Magyarországra a Magyar Honvédség An-26-os szállítórepülőgépe Svédországból kedd délután, ezért a Gripen-ünnepségre érkezett magyar küldöttségért egy másik An-26-ost kellett a helyszínre küldeni.
Dátum: 2005-01-25 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:38.367988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Havril András vezérkari főnök által vezetett magyar delegáció hétfőn délután érkezett Svédországba, ahol a linköpingi repülőgépgyárban ünnepség keretében mutatták be a most elkészült első magyar Gripen vadászrepülőgépet. Az An-26-os személyzete a leszállást követő átvizsgáláskor észlelte, hogy a kétmotoros repülőgép egyik légcsavarjánál szivárog az olaj.
A javításhoz szükséges alkatrészeket - köztük egy légcsavart -, valamint a szerelő személyzetet egy másik An-26-os szállította ki Svédországba kedd délelőtt, majd végül ez a repülőgép hozta haza a magyar küldöttséget.
Buczkó Imre dandártábornok, a magyar légierő parancsnok-helyettese az MTI-nek a visszaúton, repülőgép fedélzetén elmondta, hogy egyelőre még nem tudják pontosan, hogy milyen meghibásodás történt, de valószínűsítik, hogy csak a tömítéssel van gond.
Hozzátette: egy hasonló meghibásodás bárhol, bármikor előfordulhat, a szolnoki szállítószázad katonái felkészültek az ilyen helyzetek minél előbbi megoldására.
A meghibásodást a linköpingi repülőtér egyik hangárában fogják kijavítani a szerelők.
MTI - fideszfrakcio.hu