Lemondott a japán NHK tévécsatorna elnöke a sorozatos botrányok miatt
Lemondott a japán NHK közszolgálati tévétársaság elnöke kedden, miután több mint százezer előfizető tagadta meg a havi díj befizetését a csatornánál tapasztalt sikkasztási botrányok elleni tiltakozásképpen.
Dátum: 2005-01-25 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:39.268058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyik legnézettebb japán tévétársaság a belévetett bizalmat megrendítő problémák sorával küzd. A rendőrség az NHK egyik volt producerét a múlt hónapban tartóztatta le, mivel állítólag egy másik cég alkalmazottjával összejátszva mintegy 26 ezer dollárnyi összeget sikkasztott el fiktív kiadások örve alatt. Ezen kívül más sikkasztási ügyeket is lelepleztek a csatornánál.
Ebiszava Kacudzsi elnök azt mondta: sajnálja a botrányokat, és mindent megtett azóta annak biztosítására, hogy a szabálytalanságok ne fordulhassanak újra elő, illetve tervet készített a hálózat megreformálására.
MTI - fideszfrakcio.hu