Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassabban fogy a magyar? - Kevesebb születés, kevesebb elhalálozás

A népességcsökkenés üteme mérséklődött, és a 2003. év január-novemberi 4,0 ezrelékkel szemben 3,6 ezreléket tett ki. Az előzetes adatok szerint 2004 első tizenegy hónapjában mintegy 41 400 házasságot kötöttek, 86 600 gyermek született, és 120 300 lakos hunyt el. A házasságkötések száma 3,3 százalékkal, a születéseké pedig 0,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.


Dátum: 2005-01-26 07:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:41.829361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez több mint 1400-zal kevesebb esküvőt és 480-nal kevesebb újszülöttet jelentett 2003. január-novemberhez képest. Folytatódott a halálozások számának csökkenése. Az év eleji emelkedést követően március és november között minden hónapban kevesebben haltak meg mint egy évvel korábban.

Ennek eredményeként az első tizenegy hónapi összes halálozás 3,0 százalékkal, közel 3800 fővel volt alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában. A halálozások jelentős javulása mérsékelte a népességcsökkenés ütemét. A 2003. évi 37 000-rel szemben 2004 első tizenegy hónapjában 33 700-zal csökkent a népesség száma a születések és halálozások különbözetéből adódóan.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 20 000 fővel lett kevesebb. A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10 097 ezer fő volt.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,0 halálozás jutott. Az előbbi azonos szintű, az utóbbi viszont 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől.

A népességcsökkenés üteme mérséklődött, és a 2003. év január-novemberi 4,0 ezrelékkel szemben 3,6 ezreléket tett ki. A csecsemőhalálozási arányszám jelentősen csökkent, ezer élveszületésre 6,6 csecsemő halott jutott, ami 0,8 ezrelékponttal, mintegy 10 százalékkal volt alacsonyabb, mint a 2003. január-novemberi érték.

Forrás:KSH, ma.hu

Kapcsolódó elemek