Beperelik az államot a regisztrációs adó miatt
Pert indít a magyar állam ellen a használtautó-kereskedők érdekvédelmi képviselete a gépjárművek regisztrációs adója miatt. A Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete úgy véli, a tavaly február elsejétől érvényes regisztrációs adó jelenlegi formájában ellentétes az Európai Unió elvárásaival és rontja a versenyhelyzetet - mondta Fojt Attila.
Dátum: 2005-01-26 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:42.439358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A használt autónál, mivel a regisztrációs adó ugyanakkora mértékű, mint az új autónál, ezért mi egy pert indítunk. Az a célja, hogy megmutassuk, mekkora többletadót fizetnek a használtautó-vásárlók Magyarországon. A pertől nem azt várjuk, hogy az egyik pillanatról a másikra megoldja ezt a problémát, ez egy figyelemfelhívás, és ha a pert megnyerjük, akkor tulajdonképpen vissza lehet perelni az államtól az indokolatlanul beszedett regisztrációs adókat - mondta Fojt Attila.
Az érdekvédelmi egyesület elnöke hangsúlyozta: a regisztrációs adó bevezetésével megtorpant a magyar autóállomány fiatalodása, hiszen a 2003-as 73 ezerrel szemben, tavaly mindössze 18 ezer használt autót hoztak be Magyarországra. A per mellett az egyesület levélben kéri a pénzügyminisztert és a miniszterelnököt, hogy a parlament tavasszal ismét tűzze napirendre azt a módosító javaslatot, amelyről tavaly négypárti egyetértés volt, de végül Fojt Attila szerint, talán lobbiérdek miatt nem fogadta el az Országgyűlés.
Forrás: radio.hu
fideszfrakcio.hu