Négymilliárd hiányzik a kórházkasszából
fővárosi önkormányzat 17 kórházának összesen 76 milliárd forintos költségvetéséből mintegy 4 milliárd forint hiányzik - közölte Szolnoki Andrea, az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes.
Dátum: 2005-01-26 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:42.728560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hiány miatt takarékoskodni kell, de a működési költségek csökkentésének lehetőségeit elsősorban azokon a területeken vizsgálták egy profi cég közreműködésével, amelyek nem érintik közvetlenül az orvos-beteg viszonyt. Így a mosodai szolgáltatásoktól kezdve a diagnosztikán keresztül egészen a patológiáig vizsgálták a megtakarítási lehetőségeket.
Több területen várhatóan centralizáció történik, mint például az ingatlan vagyonnal történő gazdálkodás terén, a különböző beszerzéseknél vagy a gyógyszerellátásnál. Példaként említette, hogy jelenleg mind a 17 kórházban működik diagnosztikai laboratórium. A feladatokat azonban szerinte három-négy labor is el tudná látni.
nol.hu - fideszfrakcio.hu