Tovább romlik a fogyatékkal élők helyzete
A Gyurcsány-kormány első száz napjában nem kímélte a fogyatékkal élőket sem, és a 2005-ös költségvetés adataiból sem olvasható ki sok jó - hangzott el Harrach Péter és Soltész Miklós szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-01-26 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:45.197217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fogyatékosügyi programot végre kell hajtani
A képviselő kiemelte, a legnagyobb probléma az, hogy az akadálymentesítésre szánt költségvetési tételek jelentősen csökkentek. Emlékeztetett, hogy a polgári kormány idején minden tárcánál a beruházások 2 százalékát akadálymentesítésre kellett fordítani, de ezt a Medgyessy-kormány gyorsan megszüntette. Sajnálatosnak tartja, hogy olyan helyzet alakult ki, hogy a fogyatékkal élők kénytelenek bírósághoz fordulni, hogy jogaikat érvényesíthessék. A politkus aláhúzta, hogy a korábbi Fogyatékosügyi programot végre kell hajtani. Soltész Miklós a témához kapcsolódva elmondta, hogy a tavalyi évben a szociális tárca kiírt egy pályázatot, amelyen 800 önkormányzat indult el, de ebből több mint 600 pályázat érvénytelen lett, így kevesebb pénzt is osztottak ki. "A kiíró kudarca, hogy miért hozta ilyen helyzetbe azokat a településeket, amelyek meg szerették volna oldani ezt a feladatot" - fűzte hozzá.
Drasztikusan csökkenő támogatás
Soltész Miklós kitért a megváltozott munkaképességű emberek támogatására is. Emlékeztetett, a múlt évben többször felhívták az érintett tárcák figyelmét arra, hogy azok a jogszabályok, amelyek meghozatalát előkészítik - a dolgozni akaró - sérült emberek életlehetőségeit rontják. Felidézte, hogy a kormánytöbbség olyan döntést hozott a parlamentben, amely 10 milliárd forinttal csökkentette azon munkahelyek támogatását, amelyek megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, és ennek következtében már több ezren munkanélküliek. "Kiszámolta a kormány, hogy szociális szempontból mit jelent ez az érintetteknek?" - kérdezte, és hangsúlyozta, ezek az emberek olyan helyzetbe kerülnek, hogy saját magukat nem tudják ellátni, más oldalról kapott támogatás viszont nem elegendő. A Fidesz konkrét javaslatokat tesz az ügyben, azért is, mert a miniszterasszony nyárra ígér új javaslatokat, amely azzal a következménnyel járna, hogy ebben az évben már nem valósulna meg semmi. A javaslatok kitérnek a megváltozott munkaképességű emberek munkahelyteremtésére, az akadálymentesítési program megvalósítására, és egy olyan pályázati rendszer kiírására, amelyben valós támogatást kaphatnak az önkormányzatok.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu