Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdő Pétert újabb kongregáció tagjává nevezte ki a pápa

II. János Pál pápa a Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció tagjává nevezte ki Erdő Péter bíborost - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán. Ezzel a magyar prímás az Apostoli Szentszék immár négy központi hatóságának lett szavazati joggal rendelkező tagja - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.


Dátum: 2005-01-26 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:47.624333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kinevezésről Francis Arinze bíboros, a testület prefektusa értesítette levélben Erdő Pétert. A bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek eddig az alkotmánybírósági funkciókat betöltő Pápai Törvénymagyarázó Tanács, a legfelsőbb bíróság feladatát ellátó Apostoli Szignatúra és a Katolikus Nevelés Kongregációja tagja volt. A kinevezés a bíboros-prímás eddig betöltött feladatait nem érinti - áll az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményében.

A Szentségi és Istentiszteleti Kongregáció (Congregatio de Cultu Divino et Disciplina Sacramentorum) két hatóság egyesítéséből jött létre. A nagy múltú Rítuskongregációt VI. Pál pápa 1969. május 8-án átalakította. Leválasztotta abból a Szenttéavatási Ügyek Kongregációját, a fennmaradó részt pedig Istentiszteleti Kongregációnak nevezte. A Szentségi Kongregációt viszont X. Pius pápa külön szervként hozta létre 1908. június 29-én. E két utóbbi intézményt VI. Pál pápa 1975. július 11-én egyesítette.

II. János Pál pápa 1984. április 5-én ismét szétválasztotta e kongregációkat, elkülönítve az inkább liturgikus-kultikus és a túlnyomóan jogi, fegyelmi teendőket. A Pastor Bonus kezdetű apostoli rendelkezéssel azután újra egyetlen kongregáció lett a kettőből, így a megszentelői feladat gyakorlásával kapcsolatos témakör újra egy kézbe került. A kongregáció illetékessége - tiszteletben tartva a Hittani Kongregáció jogkörét - liturgikus téren kiterjed mindarra, ami az Apostoli Szentszékre tartozik a liturgia szabályozása, előmozdítása, valamint a szentségek terén. Gondoskodik a liturgikus szövegek összeállításáról, felülvizsgálja a saját helyi, vagy a rendi liturgikus könyveket, fordításokat. Foglalkozik az ereklyék, a védőszentek témakörével, adományozza a basilica minor címet. Felügyel a szentség-kiszolgáltatás liturgikus és kánoni fegyelmére, valamint a népi vallásos gyakorlatokra. Szentségi téren az egyes szentségekkel kapcsolatos problémák tartoznak rá, így például felmentések a szentelési szabálytalanságok és akadályok alól, a házasságkötési forma alól, a házasságok utólagos érvényesítése.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek