Gyurcsány Villalakó Magyar Bálintnál
Gyurcsány Ferenc a kétéves semmittevés minisztériumát látogatta meg. A látogatás után elmondott szavaiból egyértelmű: csak megismételte a minisztérium két éve hajtogatott frázisait. A felsőoktatás finanszírozásának valódi reformja helyett továbbra is az intézmények vezetésének átalakítását ismételgeti. A költségvetésben nincsenek meg az infrastrukturális fejlesztések forrásai, a finanszírozási reform konkrét részleteiről csak a nagyarányú oktatói elbocsátás és a hallgatói költségtérítés drasztikus emelésének terheiről értesültünk.
Dátum: 2005-01-26 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33325
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:47.925711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Gyurcsány Ferenc a kétéves semmittevés minisztériumát látogatta meg. A látogatás után elmondott szavaiból egyértelmű: csak megismételte a minisztérium két éve hajtogatott frázisait. Gyurcsány Ferenc a felsőoktatás finanszírozásának valódi reformja helyett továbbra is az intézmények vezetésének átalakítását ismételgeti. Az idei költségvetésben nincsenek meg az infrastrukturális fejlesztések forrásai. A finanszírozási reform konkrét részleteiről pedig egyelőre csak a nagyarányú oktatói elbocsátás és a hallgatói költségtérítés drasztikus emelésének terheiről értesültünk.
Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc kormánya a beruházásokat a magánbefektetőkkel, a működés finanszírozását a hallgatókkal kívánja megfizettetni. A miniszterelnök úr nyilatkozata semmit nem mond a felsőoktatás igazi problémáiról, arról, hogy az állam fokozatosan kivonul az infrastrukturális fejlesztések és a kutatás finanszírozásából.
Pálinkás József
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának elnöke
Budapest, 2005. január 26.