Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi kultúrhét és diákfesztivál Pécsett

A világ harminc országából több száz résztvevő érkezik Pécsre a pénteken nyíló hatodik nemzetközi kultúrhétre és diákfesztiválra - hangzott el a baranyai megyeszékhelyen hétfőn tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-08-05 19:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:00.273447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarróssy István, a rendező Nemzetközi Diákcsere Alapítvány elnöke, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) külügyi igazgatója elmondta: a rendezvény az elmúlt évek során Európa egyik legrangosabb diákfesztiváljává nőtte ki magát.

A programsorozatra ebben az esztendőben meghívást kaptak az egyetem partner intézményei is. Várhatóan érkeznek hallgatók a mexikói és kolumbiai testvéregyetemekről, valamint Latin-Amerikából és a Távol-Keletről. A programokon részt vesznek a PTE Nemzetközi Oktatási Központja által szervezett nyári egyetem hallgatói is - sorolta.

A nyolc napon át tartó kultúrhét központi témájával - "Nők, férfiak, emberek - Nemi szerepvállalások a XXI. században" - a résztvevők a különböző munkacsoportokban is foglalkoznak.

Szociológiai szempontok alapján a Nemek szerepe a társadalomban, Szexuális kisebbségek témaköröket járják körül, de elemzik azt is, milyen összefüggések vannak az Agy, a gondolkodás és a hisztéria között, szó lesz a Női művészekről és a női és férfi divat közötti hasonlóságokról és eltérésekről is.

A hagyományokhoz híven a kultúrhéten belül az idén is megrendezik a Diplomata Napot, amelyre a különböző országok nagykövetségeinek képviselői hívták meg. A minden protokolltól mentes kerekasztal-beszélgetésen - augusztus 13-án, kedden - diákok és érdeklődők egyaránt tehetnek fel kérdéseket a diplomatáknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek