Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Frunda György az Európa Tanács monitoring bizottságának elnöke lett

Az Európa Tanács (ET) monitoring bizottságának elnökévé választották Frunda Györgyöt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátorát, Románia ET-küldöttségének tagját - jelentette be az RMDSZ bukaresti elnöki irodája csütörtökön.


Dátum: 2005-01-27 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:52.186255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztató szerint a szenátor jelölésével kapcsolatosan elmondta: "Bekerültem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének állandó bizottságába, ahol a politikai döntések születnek". Frunda úgy véli, hogy ebben a pozícióban nagyon sokat tehet majd a kisebbségi jogok védelmében, annál is inkább, mivel párhuzamosan a jogi bizottságnak is a tagja, ahol rövidesen bemutatja a nemzetről szóló jelentését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek