Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drasztikusan emelnék a kenyér árát

A költségek növekedése miatt 10-15 százalékos átadásiár-emelés lenne szükséges a kenyér és a liszt esetében. A pékek és a molnárok kritizálják az áruházláncok értékesítési gyakorlatát, amelyet különben az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény is tilt.


Dátum: 2005-01-27 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:54.558601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az élelmiszerkereskedelmi láncok árversenyének áldozatává válhatnak a molnárok és a pékek, akik a költségnövekedés ellensúlyozására 10-15 százalékos áremelést tartanának szükségesnek a liszt, illetve a pékáruk esetében - állítja a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) és a Magyar Pékszövetség. A két szervezet egyaránt nehezményezi a kereskedelmi láncok beszerzési ár, illetve önköltség alatti értékesítési gyakorlatát, amelyet különben az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény is tilt.

A szövetségek arra kérik az agrár- és gazdasági tárca vezetőit, hogy teremtsenek olyan jogszabályi környezetet, ami esélyt ad a tisztes ipar és kereskedelem gyakorlására. Szerintük a beszerzési ár alatti értékesítés kapcsán a bejelentéssel nem nekik kellene élniük, hanem az ilyen eseteket az államnak hivatalból kellene feltárnia és megtennie a szükséges lépéseket.

Forrás: MNO, 2005. január 27.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek