Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százhúsz településen nincs postai kézbesítés

A Dunántúlon a havazás miatt kialakult közlekedési nehézségek miatt a mobil postajárat 120 helyen nem tudta megkezdeni a kézbesítést - közölte a Magyar Posta Rt. szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2005-01-27 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:55.753173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nyugat-Magyarországon működő mobil postai járatok közül 44 járat 120 településen nem tudta megkezdeni a kézbesítést az éjszakai intenzív havazás és jegesedés miatt csütörtökön - írta közleményében Tomecskó Tamás.

Legkritikusabb a helyzet Vas és Zala megyében, valamint Csorna és Pápa térségében.

A szóvivő azt írta: a posta mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakosok mihamarabb hozzájussanak küldeményeikhez. A közútkezelő társaságokkal folyamatos kapcsolatban vannak, és amennyiben az utakat még ma sikerül járhatóvá tenni, úgy a mobilpostások megkezdik a kézbesítést.

A csütörtökön nem kézbesített küldeményeket a posta pénteken próbálja meg eljuttatni a címzetteknek a hó fogságából kiszabadított településeken.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek