Gajdos István kizárását követelik a pártfrakcióból a kárpátaljai szocialisták
Gajdos István kizárását követelte az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) parlamenti frakciójából a párt kárpátaljai megyei bizottsága csütörtöki ungvári ülésén. A tanácskozáson az SZPU kárpátaljai megyei bizottsága - az első titkár tartózkodása mellett - egyhangúlag elítélte a párt felső vezetésének múlt vasárnapi döntését, amellyel jóváhagyta Gajdos Istvánnak, az Egyesített Ukrán Szociáldemokrata Párt volt parlamenti képviselőjének felvételét a szocialista parlamenti frakcióba.
Dátum: 2005-01-27 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:56.703566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kérdés kapcsán az SZPU középszintű kárpátaljai vezetői hangsúlyozták: ha Gajdost nem zárják ki a frakcióból, az a párt teljes hitelvesztéséhez és széteséséhez vezet a régióban. Ivan Kobal, az SZPU beregszászi járási szervezetének első titkára elmondta: a pártvezetés Gajdossal kapcsolatos hibás döntése miatt elkezdődött a tagság kilépése, és csak Beregszászon tizenöt SZPU-tagjelölt vonta vissza felvételi kérelmét.
Olekszandr Marcsenko, az SZPU kárpátaljai szervezetének helyettes vezetője az ülésen azt mondta: a párt kijevi vezetőitől úgy tudja, hogy Gajdos érdekében a Magyar Szocialista Párt és különösen annak egyik ukrajnai üzleti érdekeltségekkel rendelkező parlamenti képviselője lobbizott a Szocialista Internacionálén keresztül az SZPU-nál.
Az SZPU kárpátaljai megyei bizottsága egy beadványt szavazott meg, amelyben Gajdos István azonnali kizárását követeli a párt parlamenti frakciójából. A testület egyúttal azt javasolja, hogy adjanak egy év próbaidőt a képviselőnek, amely alatt függetlenként bizonyíthatja elkötelezettségét a parlamentben az SZPU és a szociáldemokrata értékek iránt. Az okmányt hétfőn terjesztik az SZPU Kijevben összeülő Politikai Tanácsa elé.
MTI - fideszfrakcio.hu