Spanyolország didereg a rekordokat döntő hidegben
Két évtizede nem volt ilyen hideg Spanyolországban, mint amilyen csütörtökön köszöntött az országra, a több napja tartó hideghullám most ért tetőfokára a meteorológusok szerint.
Dátum: 2005-01-27 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:58.187571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország középső részén mínusz 11, a Pireneusokban mínusz 21 Celsius-fokot is mértek. Északon egész Kantábriát gyakorlatilag elzárta a hó a külvilágtól. A földközi-tengeri Mallorcán a hóátfúvásos és jeges utak miatt csütörtökön nem engedték elindulni az iskolabuszokat. Évtizedek óta először havazott ismét a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Melilla kolónián.
A rádió hírei szerint Madridtól északra rendkívüli fennakadásokat okozott az időjárás a közúti közlekedésben. Több mint ezer teherautó és autóbusz rekedt a hó és jég miatt járhatatlan utakon. A Burgos felé vezető autópályára hólánc nélkül nem engednek fel nehéz gépjárműveket. Négyszáz kamionnak és tíz távolsági busznak kellett leállnia emiatt, utasaikat és a sofőröket éjszakára egy sportcsarnokban és egy iskolában szállásolták el. Az időjárás-előrejelzések szerint pénteken elvonul a hideghullám.
Franciaország középső részén, Cantal megyében a nagy mennyiségű hó és a hóátfúvások miatt már harmadik napja le van zárva a forgalom elől az autópálya Mauriac és Saint Flour között. Számos térségbeli iskolában csütörtökön nem volt tanítás, egyes helyeken gyalog kellett iskolába menniük a gyerekeknek, mert nem közlekedtek az iskolabuszok.
A rendkívüli hideg miatt szerda este országszerte rekordnagyságot ért el a villanyáram fogyasztás. Párizsban újabb melegedőket nyitottak meg a hajléktalanok előtt.
MTI - fideszfrakcio.hu