Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekord nagyságú bevétel gyűlt össze a jótékonysági koncerten

Kétszázhuszonkettő művész - szólista, zenekar, népi együttes, köztük a Magyar Rádió Gyermekkórusa - lépett fel szerdán este azon a jótékonysági koncerten, melyet a budapesti Olasz Kultúrintézet és az Olasz Nagykövetség a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben szervezett a szökőár sújtotta délkelet-ázsiai országok gyermekeinek megsegítésére.


Dátum: 2005-01-27 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:58.470784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rekord nagyságú bevételt, melynek értéke 5.780.000 forint, az est végén Őexc. Paolo Guido Spinelli, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete és Arnaldo Dante Marianacci, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója nyújtotta át szimbolikusan a Magyar Vöröskereszt elnökének, Habsburg Györgynek.

A rendezvény, melyen több mint 500 fő vett részt, a fellépő művészek, a közreműködő intézmények, magyar és olasz cégek, valamint a helyi média összefogásának köszönhetően jött létre.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek