Észak-Korea titokban atomfegyvert vásárolt, dél-koreai lapértesülés szerint
Észak- Korea titokban komplett atomfegyvert vásárolt Pakisztántól vagy egy volt szovjet tagállamtól - írta csütörtökön egy dél-koreai napilap washingtoni forrásokra hivatkozva.
Dátum: 2005-01-27 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:13:58.755775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nukleáris fegyver kész állapotban való beszerzésére nyilvánvalóan azért volt szükség, mert egy saját gyártmányú fegyver tesztelése esetleg nem maradt volna titokban - írja a Szöul Sinmun. A washingtoni forrásokat idéző lap szerint az Egyesült Államok most vizsgálja az értesülést.
Észak-Korea hivatalosan soha nem jelentette be, hogy atomfegyver lenne birtokában, de fenntartja magának a jogot a "nukleáris elrettentés" gyakorlására. Curt Weldon amerikai kongresszusi tag azonban közelmúltbeli észak-koreai látogatása után arról számolt be, hogy küldöttségének az ország második embere azt mondta: országának atomfegyvere van.
MTI - fideszfrakcio.hu