Plusz öt év a magántévéknek?
Az előírt időpontnál korábban hosszabbíttatnák meg koncessziós szerződéseiket az országos kereskedelmi televíziók a médiahatóságnál - értesült a Magyar Nemzet. A sietség oka az lehet, hogy 2006-ban kormányváltástól tart a két műsorszolgáltató.
Dátum: 2005-01-28 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:00.528994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tíz évre kapták meg az országos kereskedelmi televíziók földi sugárzási jogukat a médiahatóságtól 1997 júliusában. Ez a szerződésben előírt jogosultságuk egyszer hosszabbítható meg, legfeljebb öt évre. A TV2 és az RTL Klub szerződése 2007 júliusában jár le, és a hosszabbításnál a médiatörvény előírását kell figyelembe venni - mutatott rá Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) fideszes delegáltja. A médiatörvény kimondja, hogy a hosszabbítási igényt tizennégy hónappal a jogosultság lejárta előtt kell bejelentenie az igénylőnek, és az ORTT ezt követően dönt az elfogadásáról. Ezt a határozatot tehát még nem lehet meghozni - mondta Szalai.
Fontos előzmény, hogy Kovács György, az ORTT elnöke a múlt év októberében Brüsszelbe látogatott, mert az őt meghívó Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója informális beszélgetést kívánt folytatni vele. Akkori információink szerint a találkozó hátterében a műsor-szolgáltatási szerződés meghosszabbítása állt.
A televíziók tulajdonosai azért sürgetik az eljárást, mert attól tartanak, hogy 2006 után egy Fidesz-győzelem esetén nagymértékben romlana az esélyük az ORTT-vel folyó tárgyalásokon - jegyzi meg a lap.
Még annak tükrében is, hogy 2008 márciusáig a mostani ORTT dolgozik tovább, hiszen a médiahatóság költségvetése nagyban függ a parlamenti erőviszonyoktól. Félelmüket pedig az alapozza meg, hogy a baloldali ciklus alatt félreérthetetlenül a jelenlegi kormánypártok kommunikációját segítették elő.
Szalai Annamária úgy látja: a helyzetet súlyosbítja, hogy a médiafinanszírozás 2006-ra mindenképp összeomlik, mert az ORTT-hez tartozó Műsorszolgáltatási Alapnak több a kiadása, mint a bevétele. Szerinte a csődöt csak a médiatörvény módosításával lehetne megelőzni. A delegált azzal is érvelt, hogy az ORTT saját maga csonkította bevételeit azzal, hogy a hatodára csökkentette a Sláger és a Danubius Rádió koncessziós díját, és e műsorszolgáltatók esetében két éve precedenst is teremtett a műsor-szolgáltatói szerződéseik előre hozott meghosszabbításával.
>Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu