Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány vagyonadó bevezetésére készül?

László Csaba, a KPMG adótanácsadó cég partnere, volt pénzügyminiszter szerint a vagyonadó az "adóreform" megkerülhetetlen eleme.


Dátum: 2005-01-28 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:03.314918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közölte: a világ legfejlettebb országaiban ebből az adónemből több helyen a GDP három-négy százalékának megfelelő összeg áramlik be a költségvetésbe, ami Magyarországon néhány év múlva több száz milliárd forintot jelenthetne.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. január 28.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek