Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megijedtek a szocialisták Pesterzsébeten

Szabados Ákos Pesterzsébet szocialista polgármestere megpróbálja megakadályozni a törvényes kontrollt polgármesteri munkája fölött. A tegnapi erzsébeti önkormányzati képviselőtestületi ülésen a Fidesz frakció minden külsős delegáltját - egyoldalú döntéssel- leváltotta a baloldali többség, visszahívta a vagyonkezelő kft. fideszes felügyelő bizottsági tagját, leváltották a gazdasági bizottságba delegált fideszes képviselőt is. A háttérben a kerület rossz gazdasági helyzete és az újjáalakult Fidesz frakciótól való félelem állhat, mivel a képviselőtestület 1 milliárd forint hitelfelvételéről döntött tavaly novemberében, amelyet a polgári frakció élesen ellenzett.


Dátum: 2005-01-28 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:06.535778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ilyen politikai diszkrimináció és hatalmi arrogancia 1990 óta nem volt Pesterzsébeten.

A most elfogadott határozat különbséget tesz képviselő csoport és képviselő csoport között, szándékosan hátráltatja az ellenzék munkáját, és ezzel semmibe veszi több ezer ember akaratát.

Felszólítjuk a polgármestert, hogy a döntést ellenző korábbi szavainak szerezzen érvényt és a következő képviselőtestületi ülésen ismét terjessze elő és módosíttassa az ellenzék jogait súlyosan csorbító rendelkezéseket!

Budapest, 2005. január 28.

Fröhlich Péter

megbízott csoport elnök

Kubatov Gábor

koordinátor

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek