Amiről a kormány nem beszél
Bár az elmúlt fél esztendőben Gyurcsány-kormány lyukat beszélt a hasunkba, de az árakat még így sem sikerült rábeszélnie arra, hogy lefelé menjenek - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Rogán Antal, amelyen a 2005-ben várható árnövekedéseket összegezte.
Dátum: 2005-01-28 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:06.856122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
220-230 forintos kenyér?
A Fidesz frakcióvezető-helyettese a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány működését ezúttal az árakon keresztül mutatta be: elmondta, hogy a kenyér 2003. január 1-én még 151 forintba került, 2005 februárjára pedig várhatóan 220-230 forintra emelkedik, amely elsősorban az energiaárak emelésének köszönhető, és hozzátette, hogy a húsárak is kétszámjegyű mértékben nőnek ebben az évben a szakértők szerint. Emlékeztetett arra, hogy bár az európai parlamenti kampány időszakában a kormány kísérletet tett a gyógyszerárak megfékezésére, azonban február 1-től 15 százalékkal emelkednek a gyógyszerárak, és ennek nagy részét várhatóan az emberekkel fizettetik meg.
Eddig 61,5 százalékkal nőtt a gáz ára
2002 vége és 2004 eleje között az energiaárak 47 százalékkal emelkedtek, és a szakértők 2005 februárjában további tíz százalék körüli áremelést valószínűsítenek - mondta. Aláhúzta, hogy a gázárak növekedése az elmúlt két és fél évben elérte a 61,5 százalékot. "A kormány a hatáskörébe tartozó intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy megnehezítse az emberek életét" - szögezte le az illetékek, drasztikus 50-100-os növekedése kapcsán. Beszámolt arról, hogy a BKV-bérletek ára is messze az infláció feletti mértékben növekedett, megnehezítve a fővárosiak életét, és felhívta a figyelmet arra is, hogy különösképpen az éves tanuló és a nyugdíjas bérletek drágultak, hiszen az éves bérletek 100, míg a tanuló és nyugdíjas bérletek 140 százalékkal kerülnek többe a két és fél évvel ezelőttiekhez képest.
Szórólap-akció indul az áremelések visszafogására
"Szükség van tehát arra, hogy a kormányzat a következő időkben nagyobb hangsúlyt fektessen az általa befolyásolható, kifejezetten a közüzemi díjak mértékének alakulását mutató árak csökkentésére, az emberek mindennapi életének könnyítésére" - összegezte az elmondottakat a politikus. Bejelentette továbbá, hogy a Fidesz szórólap-akcióval szeretné a közeljövőben felhívni a figyelmet arra, amiről a kormány nem beszél.
Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu