Nemtelen támadások a közszolgálati média ellen
A Honfoglalás 2000 Egyesület és a szervezeten belül létrejött több száz Nemzeti Sajtó Baráti Kör tagsága tiltakozik a közszolgálati médiumokban tapasztalható, a sajtószabadságot veszélyeztető állapotok miatt.
Dátum: 2002-08-06 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:01.782702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felháborítónak tartjuk a Magyar Televízióban végbemenő politikai tisztogatást, de ugyanakkor értetlenül állunk az intézmény egyes vezetőinek önkéntes távozása előtt is.
Tiltakozunk a Magyar Rádió elnöke és a Vasárnapi Újság műsora ellen indított nemtelen támadások miatt! A rádió tulajdonosi jogait gyakorló közalapítvány kuratóriumát - mely kizárólag szakmai kérdések megvitatására jogosult - az MSZP, illetve az SZDSZ által delegált pártkomisszárok rendre politikai csatározások színhelyévé teszik. Újra és újra támadásokat intéznek a közszolgálatiságnak minden tekintetben eleget tevő Vasárnapi Újság ellen, melynek nyilvánvaló célja a magyar rádiózás történetében példátlanul magas hallgatottságot elérő magazinműsor megszüntetése. A műsor szerkesztősége számtalanszor felajánlotta valamennyi politikai irányzat képviselőjének a megszólalás lehetőségét, de bizonyos körök nem kívánnak a Vasárnapi Újság mikrofonja elé állni, melynek nyilvánvaló oka az egyoldalúság látszatának keltése.
Egyesületünk határozottan kéri a rádió elnökét, Kondor Katalin asszonyt, valamint a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjét és a műsor valamennyi munkatársát, hogy ne engedjenek a politikai nyomásnak, tartsanak ki, folytassák megkezdett munkájukat a tisztességes, kiegyensúlyozott tájékoztatás megteremtése érdekében.
Szilvásy György
Honfoglalás 2000 Egyesület - Nemzeti Sajtó Baráti Köre
a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának tagja
OS - fidesz.hu