Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétmilliárdos javaslatcsomag a fiatalokért

A Fidelitas országgyűlési képviselői kétmilliárd forintos javaslat-csomagot nyújtanak be a parlamentben annak érdekében, hogy az ifjúságpolitikában a duma helyett végre a tettek ideje jöjjön el - hangzott el Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-01-29 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:15.181319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyitrai Zsolt leszögezte: a Gyurcsány-kormány nem a fiatalok pártján áll, ugyanis az ifjúság mindennapjait érintő témákban tett 2002-es ígéretek nem valósultak meg. Ezek közé tartozik az ingyenes jogosítványra, és a lakóhely és a felsőoktatási intézmény közötti ingyenes utazásra tett ígéret. A fideszes képviselők többször kérték a fiatal kormánypárti képviselőiket, hogy mondjanak igent saját korábbi ígéreteikre, ám ők ezt elutasították..

A Fidelitas alelnöke emlékeztetett arra az aggasztó tényre, hogy a munkanélküliek számán belül tavaly óta 50 százalékkal nőtt a diplomás fiatalok aránya. "Ezek után érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a munkaügyi miniszter tudja-e becsülettel folytatni a munkáját." - fogalmazott Nyitrai Zsolt, aki kitért a Gyurcsány-kormány kakukkfészekrakó programjára is. Mint mondta, ez egy "nesze semmi, fogd meg jól" - program, amelyet leginkább a gazdag miniszterek gazdag gyerekeinek talált ki a Gyurcsány-kabinet, hiszen a szakértők szerint fiataloknak több mint havi 120 ezer forintos törlesztőrészletet kell fizetniük, és ezt nagyon kevesen engedhetik meg maguknak. "A milliárdos miniszterelnök kockára teszi a fiatalok jövőjét" - húzta alá Nyitrai Zsolt.

Szavak helyett tettek kellenek

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a dumának az ifjúságpolitikában is véget kell vetni, s eljött a tettek ideje. Ennek érdekében a Fidelitas országgyűlési képviselői hétfőn egy olyan határozati javaslat-csomagot nyújtanak be a parlamentben, amely kétmilliárd forinttal növelné az ifjúságpolitikára szánt forrásokat. Azt javasolják, hogy Országgyűlés hívja fel a kormányt arra, hogy mérje fel a 2002-es kampányban a fiataloknak tett ígéretek költségvonzatát, köztük. a főiskolás és egyetemi diákok ingyenes utazását lakóhelyük és az intézmény között, valamint hogy milyen költséggel járna az ígért tízezer új kollégiumi férőhely létesítése. Mérjék fel, hogy mekkora forrást igényel a fiatal munkavállalók albérlet-támogatása. S miután ezt megtették, az összegeket építsék be a költségvetésbe.

A Fidelitas azt is javasolja, hogy egymilliárd forinttal növeljék a kábítószer-fogyasztás megelőzését szolgáló programok támogatását. A javaslatcsomag része, hogy emeljék az ifjúsági turizmusra fordított támogatást, aminek köszönhetően több, szegény fiatal előtt nyílhat meg a lehetőség táborozásra és nyaralásra. Elmondta: jelenleg alig van forrás ifjúsági létesítmény-fejlesztésre és az épületek akadálymentesítésére. Ezen kívül a költségvetésből kimaradt a játszótér-építések és a fiatalok ingyenes jogosítvány-megszerzésének támogatása, ezért erre külön támogatást javasolnak a Fidelitas parlamenti képviselői. "Ha a kormánypárti képviselők egyetértenek azzal, hogy az ifjúságpolitikában duma helyett tettekre van szükség, akkor az a minimum, hogy ezt a határozati javaslatot a parlament napirendjére veszik."- húzta alá Szijjártó Péter.

***

Dr. Szili Katalin Asszonynak

az Országgyűlés Elnökének

Helyben

Tisztelt Elnök Asszony!

Az Országgyűlés Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY. határozat 85. § (2) bekezdése alapján "az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről" címmel a következő országgyűlési határozati javaslatot kívánjuk benyújtani.

Budapest, 2005. január 29.

Szijjártó Péter

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Nyitrai Zsolt

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Képviselői önálló indítvány

Az Országgyűlés

....../2005. (.... ) OGY HATÁROZATA

az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről

Az Országgyűlés az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növelése érdekében a következő határozatot hozza:

1. Az ifjúságnak nyújtott állami támogatások csökkenése, valamint egyes gazdasági folyamatok okán a magyar fiatalok soha nem látott hátrányos helyzetbe kerültek.

2. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növelése érdekében a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvényben meghatározott X. Miniszterelnökség fejezet 20. Tartalékok cím 1. sz. Költségvetés általános tartaléka alcím előirányzatából 1 338 500 000 forint összeget a XXIV. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium költségvetésének a 9. Fejezeti kezelésű előirányzatok címéhez csoportosítsa át az alábbiak szerint:

• növelje 1 000 000 000 forintra a 3. A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok alcím 2. Kábítószer-megelőzési program támogatását

• növelje 600 000 forintra 4. Gyermek-, és ifjúsági feladatok alcím 1. Ifjúsági turizmus fejlesztése támogatását

• növelje 700 000 forintra a 4. Gyermek-, és ifjúsági feladatok alcím 4. Ifjúsági létesítmény-fejlesztések támogatását

• hozzon létre 300 000 forint támogatással a 4. Gyermek-, és ifjúsági feladatok alcímen belül 6. Játszóterek építése és felújítása jogcímcsoportot

• hozzon létre 250 000 forint támogatással a 4. Gyermek-, és ifjúsági feladatok alcímen belül 7. Fiatalok vezetői engedélyének ingyenes megszerzése jogcímcsoportot

3. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növelése érdekében mérje fel a 2002-es országgyűlési választások kampányában megígért kedvezmények költségvetési hatásait és állítsa be őket a XXIV. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium költségvetésébe az alábbiak szerint:

• diákok, egyetemi és főiskolai hallgatók ingyenes utazása lakóhelyük és oktatási intézményük között

• 10 000 új kollégiumi férőhely létesítése

• fiatal munkavállalók albérlettámogatása

4. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy az átcsoportosítást legkésőbb 2005. február 28-ig végezze el.

5. Ez a határozat a kihirdetése napján lép hatályba.

I n d o k o l á s

A magyar fiatalok mára soha nem látott rossz helyzetbe kerültek, ezért az államnak nem szabad csökkentenie a számukra nyújtott támogatást a lakáshoz való hozzájutás, a pályakezdés, a munkahely megtalálása területén és a speciális élethelyzetükkel együtt járó problémák megoldása kapcsán.

A 2002-es országgyűlési választások kampánya folyamán a jelenleg kormányzó pártok számos olyan ígéretet fogalmaztak meg az ifjúság számára, melyek be nem tartása elbizonytalanította a fiatalokat.

Jelen országgyűlési határozati javaslat biztosítja a fiatalok helyzetének javítását, valamint a korosztályt sújtó bizonytalanság csökkentését. A jogosítvány ingyenes megszerzésének lehetősége, az ingyenes utazás, új kollégiumi férőhelyek létrehozása, az albérlet-támogatás bevezetése, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, az ifjúsági szálláshelyek fejlesztése, az ifjúsági házak, klubok fejlesztése, valamint az akadálymentesítés folytatása mind-mind ezt a célt szolgálja.

Budapest, 2005. január 29.

Szijjártó Péter

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Nyitrai Zsolt

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Forrás: Fidesz Webszerkesztőség, 2005. január 29.

Kapcsolódó elemek