Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt Jacques Villeret, a francia film "kisembere"

Ötvenhárom éves korában pénteken meghalt Jacques Villeret francia színész, aki több mint három évtizedes pályafutása során a francia átlagembert testesítette meg.


Dátum: 2005-01-29 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:15.795719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A színész váratlan halálát belső vérzés okozta. Evreux-i vidéki házában lett rosszul vendégei között, a helyi kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.

A korán kopaszodó, álmodozó kék szemű, köpcös Villeret színi tanulmányai után először színházban játszott, többek között Moliére darabjaiban, majd a 70-es évek közepétől egyre inkább a moziban kamatoztatta tehetségét. 1978-ban César-díjjal tüntették ki a Robert és Robert című filmben nyújtott alakításáért, majd tíz évvel később ismét elnyerte a "francia Oscart" Francis Veber A hülyék vacsorája című alkotásának egyik főszereplőjeként. Ez utóbbi szerepet korábban színházban is eljátszotta. Hatalmas közönségsikert aratott Louis de Funes partnereként az 1981-es Káposztalevesben. A magyar televízió közönsége is láthatta őt Claude Lelouch sorozatában, az Egyesek és másokban, illetve nemrégiben Jean Becker filmjében, A láp gyermekeiben, amelyben egy három gyermekkel és egy erőszakos feleséggel megáldott halászt alakított. Kiemelkedő színházi teljesítménye volt Patrick Süskind A nagybőgő című monodrámája.

Villeret többnyire jóságos, kicsit naiv, balek figurákat személyesített meg, de nem álltak tőle messze a sunyi és gyáva karakterek sem. Művészi munkásságának elismeréseképpen megkapta a francia becsületrend lovagi fokozatát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek