Megkezdte vajdasági misszióját az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága
Az Európai Parlament öttagú tényfeltáró bizottsága megkezdte szombaton Szabadkán a vajdasági nemzeti közösségek közötti viszonyokat és a múltbeli etnikai színezetű incidensek hátterét vizsgáló misszióját.
Dátum: 2005-01-29 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:16.443869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP-küldöttséget a térség gondjait jól ismerő Doris Pack, a EP-délszláv vegyes bizottság német elnöke vezeti, helyet foglal benne két magyarországi politikus is, a szocialista Hegyi Gyula és a fideszes Becsey Zsolt, illetve tagja a testületnek az osztrák Johannes Swoboda és a szlovén Jelko Kacin.
A tényfeltáró bizottság szombaton Szabadkán találkozik egyházi elöljárókkal, a civil szféra képviselőivel, diákokkal és tanárokkal, kisebbségi pártok és nemzeti tanácsok vezetőivel és az etnikai színezetű incidensek néhány kárvallottjával. Délután a tényfeltáró bizottság Temerinben folytatja munkáját, vasárnap Újvidékre, hétfőn pedig Belgrádba látogat, ahol a testület tagjai tárgyalnak a többi között Boris Tadic elnökkel és Vojislav Kostunica miniszterelnökkel.
A delegáció indításáról szeptemberben döntött az EP magyar kezdeményezésre. A testület általánosságban fogja vizsgálni a vajdasági helyzetet, a kisebbségekkel szembeni bánásmódot, tájékozódik a múltbeli incidensek hátteréről és a megtett hatósági lépésekről.
MTI - fideszfrakcio.hu