Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ostoba szóviccek kormányzás helyett

A Fidesz azt tanácsolja Gyurcsánynak, hogy ostoba szóviccek gyártása helyett inkább az emberek napi gondjainak megoldásával foglalkozzon.


Dátum: 2005-01-29 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:17.355713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiller István szerint a kormány lendületes, "a tettek kormánya", azonban a "Fidesz Magyar Polgári Szövetség rövidítés mára azt jelenti: Fidesz Magyar Panasz Párt. Panasszal pedig nem lehet országot építeni".

"A panaszpárt politikája ma már nem csak a kormánynak, hanem az országnak is ártalmas. Külföldön hamis adatokkal házalni, töpörödésről vizionálni, azt eredményezi, hogy a gazdaság szereplői elbizonytalanodnak, s ez munkahelyeket, magyar munkahelyeket veszélyeztet" - - mondta az MSZP kétnapos elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón szombaton, Tapolcán.

A miniszterelnök nem támogatja a Fidesz egykulcsos személyi jövedelemadóra tett javaslatát, ami szavai szerint "túlmegy" az SZDSZ pénteki kétkulcsos javaslatán is. "Elhűlve állok az állítás előtt, amelyet egy önmagát a társadalmi igazságosság nevében föllépő párt tesz, hogy tudniillik ugyanannyi legyen az adófizetési kötelezettsége a takarítónőnek, mint a bankelnöknek" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Az országról külföldön azt állítani, hogy rosszul megy a szekere, s valótlan adatokkal ezt megpróbálni alátámasztani, az ország rossz hírnevének keltése, hazafiatlanság, több mint rosszindulat - mondta a miniszterelnök a Fidesz kritikájára utalva."

"Hiller István és Gyurcsány Ferenc álszent módon sajnálkozik azon, hogy Magyarország panaszkodik. Az igazi kérdés az, mit tesz Gyurcsány Ferenc és az MSZP: le kívánja cserélni az országot vagy elkezdi végre a duma helyett a munkát, a problémák megoldását" - olvasható a Fidesz sajtóosztálya által az MTI-hez szombaton délután eljuttatott reagálásban, amely szerint "a dumakormánynak fáj az igazság. Az, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség tájékoztatja az embereket arról, amit a kormány elhallgat: a munkanélküliség aggasztó nagyságáról, az államadósság kritikus méretéről, a folyamatos áremelésekről".

"Azt tanácsoljuk a miniszterelnök úrnak, hogy ostoba szóviccek gyártása helyett foglalkozzanak az emberek napi gondjainak megoldásával" - tudatta a nagyobbik ellenzéki párt a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek