Hamenei ajatollah: Irán nem ijed meg az amerikai fenyegetésektől
Az iráni nemzet nem retten meg az Egyesült Államok fenyegetéseitől, és egységes marad - mondta Irán vallási és politikai vezetője szombaton.
Dátum: 2005-01-29 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:18.320486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai illetékesek ostobán azt gondolják, hogy az iráni nép meghajol a fenyegetések előtt. Semmilyen fenyegetés nem ijeszt meg minket. Az iráni nép és az iráni vezetők bátran és bölcsen ellenállnak az ellenség csaholásának. Ameddig a nép és a vezetők egy akaraton vannak, az Egyesült Államok nem tehet semmit - mondta Szajed Ali Hamenei ajatollah a teheráni rádióban.
Hamenei nagy tömeggyűlést hirdetett február 20-ra, az 1979-es iszlám forradalom évfordulójára az amerikai fenyegetések elleni tiltakozásul.
George Bush amerikai elnök nemrég azt mondta, hogy kormányzata nem zárja ki katonai erő alkalmazását Iránnal szemben Teherán nukleáris programja miatt, amelynek célja Washington meggyőződése szerint az atomfegyvergyártás. Irán cáfolta a titkos atomprogramjára vonatkozó állításokat, hangsúlyozva, hogy nukleáris tevékenysége békés energiatermelési célokat szolgál.
Hamenei támogatóan nyilatkozott a Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal zajló atomtárgyalásokról, de arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi irányzat megváltozhat, ha Irán úgy érzi, hogy az európaiak nem elég komolyak. "A politikai játszmák és a másik fél időhúzó taktikái nem fogják megakadályozni Iránt abban, hogy nukleáris technológiára tegyen szert" - mondta.
A három európai nagyhatalom és Irán között zajló tárgyalásokon eddig nem sikerült rávenni Teheránt arra, hogy végleg hagyjon fel az urándúsítással. Nemzetközi nyomásra Irán tavaly novemberben felfüggesztette a dúsítást és minden azzal összefüggő tevékenységet abban a reményben, hogy elkerülheti az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióit. Teherán közölte, hogy három hónapon belül eldönti, folytatja-e az urándúsítás ENSZ-szakemberek által ellenőrzött felfüggesztését.
MTI - fideszfrakcio.hu