Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újvidéken tovább vizsgálódik az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága

Újvidéken folytatja vasárnap tényfeltáró útját az Európai Parlament öttagú bizottsága, amely három napos missziója során a vajdasági nemzeti közösségek közötti viszonyokat és a múltbeli etnikai színezetű incidensek hátterét vizsgálja.


Dátum: 2005-01-30 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:21.048687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tényfeltáró bizottság a vajdasági székváros polgármesterével, Maja Gojkoviccsal kezdte meg tárgyalássorozatát. A nap folyamán találkozik Irinej bácskai pravoszláv püspökkel, rendőrségi vezetőkkel, civilszervezetek és sajtóorgánumok képviselőivel és az újvidéki egyetem oktatókkal. A testület déltájt külön tárgyal vajdasági politikai vezetőkkel is, mások között Bojan Pajtic kormányfővel és Boja Kostres parlamenti elnökkel. Az EP-delegáció várhatóan látogatást tesz Újvidék egyik menekültek lakta negyedében.

Előző nap, szombaton a tényfeltáró bizottság Szabadkán és Temerinben járt. A testület magyar tagjai, Hegyi Gyula és Becsey Zsolt úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Vajdaságban gondok terhelik az nemzetek közötti viszonyt, az etnikai alapú jogsértések sorozata nem jut el bírósági szakaszba, miközben tárgyalópartnereik azt panaszolták, hogy a hatóságok nem tettek kézzelfogható lépéseket az intolerancia csökkentésére.

Doris Pack, a EP-délszláv vegyes bizottságának német elnöke úgy nyilatkozott Szabadkán, hogy az EU segíteni kíván a Vajdaság soknemzetiségű és sokkultúrájú jellegének megőrzésében. Pack szerint a rendőrségnek gyorsabban kell reagálnia az incidensekre, a kárvallottaknak biztonságérzet kell, nem félhetnek attól, hogy áldozatokként vétkesekké válhatnak. Pack úgy fogalmazott, hogy a kisebbségek bevonása a rendőrség kötelékében segíthetne a problémák megoldásában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek