Hiába blöffölt Horváth Csaba: még az egérlyuk is túl drága
Horváth Csaba szocialista képviselő vasárnap egy budapesti új építésű társasházban próbálta bemutatni, hogy van olyan méretű és árú lakás, amelyhez a kormány Fészekrakó programja keretében a fiatal családok önrész nélkül hozzájuthatnak. A VIII. kerületi, Horváth megfogalmazásában "impozáns" környezetben fekvő lakás valódi ára azonban a ház építésze szerint majd három millióval magasabb az MSZP-s politikus által hangoztatottnál.
Dátum: 2005-01-30 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:25.427781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt állítottam, hogy Budapesten van olyan lakás, amely 50 négyzetméteres és 10 millió forint alatt megvásárolható. Úgy döntöttem, megmutatom" - mondta a képviselő az átadás előtt álló budapesti, nyolcadik kerületi új építésű lakópark egyik 50 négyzetméteres lakásában. "Én annak idején boldog lettem volna egy ilyen lakással" - fűzte hozzá.
A Hír TV ugyanakkor az Ingatlan és Befektetés című szaklapra hivatkozva azt közölte, hogy a másfél - két szobás lakások 11, 5 és 13, 2 millió forint között értekesítették ebben az épületben. A ház építésze ugyancsak azt nyilatkozta: ez a lakás majd 13 millió forintba kerül.
Dobó László, a Fidesz országgyűlési képviselője a szocialista politikus sajtótájékoztatójára reagálva az MTI-nek elmondta: Horváth Csaba immár nem első alkalommal próbálja megmagyarázni a kormány programját, amit a Fidesz egyébként csak "kakukkfészek-rakó" programként emleget.
Az ellenzéki politikus szerint 10 millió forint alatt nem lehet 50 négyzetméteres budapesti ingatlant kapni külső kerületekben. Az egyik legnagyobb internetes ingatlankereső programra hivatkozva közölte, hogy ezért a pénzért legfeljebb 25-30 négyzetméter közötti lakást lehet vásárolni.
"Horváth Csaba továbbra sem szól arról, hogyan fogják tudni a fiatalok a 70-120 ezer forintos havi törlesztő részletet kifizetni" - hangoztatta a fideszes képviselő. Banki elemzőkre hivatkozva beszámolt arról, hogy legfeljebb 3-4 ezerre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik a kormány által kijelölt kondíciók mellett ilyen magas törlesztő részletet képesek vállalni.
A kormány január elején jelentette be, hogy februártól elindul a Fészekrakó program, amelynek keretében változik a lakástámogatási rendszer több eleme, emelkedik például a gyermekek után igényelhető, szocpolnak nevezett lakásépítési kedvezmény. A program a szociálpolitikai támogatás emelésén túl állami kezességvállalási lehetőséget és lakbér-támogatási programot is tartalmaz.
Forrás: hír TV, MTI
fideszfrakcio.hu