Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karcag díszpolgára lett Avram Hershko

Karcag önkormányzati képviselő-testülete vasárnapi ünnepi ülésén a város díszpolgárává választotta a nagykun településről elszármazott Avram Hershko professzort, kémiai Nobel-díjas kutatót.


Dátum: 2005-01-31 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:25.723856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erről szóló oklevelet a városháza zsúfolásig megtöltött nagytermében Fazekas Sándor polgármester adta át a nemzetközi hírű, Herskó Ferenc néven született tudósnak. Mint az oklevélben olvasható, Avram Hershko a biokémia terén végzett világhírű tudományos munkásságáért és Karcag hírének öregbítéséért kapta meg a település elismerését.

"Kisvárosi fiú vagyok" - kezdte rövid, angol nyelven elmondott beszédét Avram Hershko, aki Karcagon eltöltött gyermekéveit idézte fel a hallgatóságnak.

Mint mondta, a városban emlékei szerint a második világháború előtt egy közel ezer fős zsidó közösség élt, amely jó kapcsolatokat tartott a helyi keresztényekkel.

"Családom boldog volt a Püspökladányi út 42. szám alatti házban, amely még most is áll" - mondta a tudós.

Ezután a második világháború borzalmas éveit és az azt követő időszakot elevenítette fel, kiemelve: a szerencsének is köszönhető volt életben maradásuk.

Avram Hershko hangsúlyozta: tudományos eredményeit izraeli állampolgárként érte el, de nagy örömmel tapasztalja, hogy a karcagi és a magyar emberek mennyire örülnek Nobel-díjának.

Karcagra mindig szeretettel gondolok, hiszen itt él és dolgozik két unokatestvérem, akikkel szoros kapcsolatot tartunk hosszú ideje - mondta.

Gergely János akadémikus Avram Hershko munkásságáról szólva kiemelte: a tudós két társával együtt a fehérje-lebontást tanulmányozva arra jött rá, hogy abban az ubikvitin nevű anyagnak meghatározó szerepe van. Ez a folyamat számos alapvető biológiai funkcióban fontos és többek között a daganatos betegségek gyógyításához is közelebb viszi az orvostudományt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek