Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újvidéken vizsgálódott az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága

A rendőrségnek gyorsabban kell fellépnie a nemzeti színezetű vajdasági jogsértések elkövetői ellen, a bizalomépítés és az oktatás területén pedig hosszú távú intézkedésekre van szükség a megromlott nemzetiségi viszonyok javítása érdekében - ez a megállapítás hangzott el az Európai Parlament tényfeltáró bizottságának újvidéki tájékoztatóján.


Dátum: 2005-01-31 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:26.612877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EP-delegáció szombati szabadkai és temerini látogatása után vasárnap Újvidéken tárgyalt a székváros radikális polgármesterével, Maja Gojkoviccsal, Irinej bácskai pravoszláv püspökkel, rendőrségi vezetőkkel, civil szervezetek és sajtóorgánumok képviselőivel és egyetemi oktatókkal. Külön tárgyalt vajdasági politikai vezetőkkel is.

Az EP-bizottság elnöke, Doris Pack újvidéki sajtótájékoztatóján elégedetten szólt vajdasági tárgyalópartnerei "hozzáállásáról és szándékairól", akik arról tájékoztattak, hogy a vajdasági nemzetek közötti viszony javításáért többet kell tenni az oktatás területén, s ebben Belgrádnak segítenie, nem hátráltatnia kell a tartományi szerveket.

Doris Pack rámutatott arra, hogy a Vajdaság az elmúlt években sok menekültet, javarészt szerbet fogadott be, akik számára idegen a vajdasági soknemzetiségű környezet. Hegyi Gyula (MSZP), a tényfeltáró bizottság magyar tagja az MTI-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a Vajdaságba érkezett menekülteknek fogalma sincs a soknemzetiségű együttélés hagyományairól, és Irinej püspök is hangsúlyozta, hogy ilyen tekintetben az egyháznak is van teendője.

Pack szerint a rendőrségnek gyorsabban kell reagálnia az incidensekre. A vajdasági rendőri vezetők szerinte komolyan fogják fel a helyzetet, amely kezelésében azonban nagy felelősség hárul Belgrádra is. A bizottság elnöke szerint az oktatás területén történő intézkedések is rendkívül fontosak, hogy meg lehessen érezni az "európai Vajdaságot". Szerinte az EP-bizottság látogatása éppen azt a célt szolgálja, hogy a Vajdaság "visszakapja régi jó arculatát".

Hegyi Gyula nagy erőlepésnek tartja, hogy a szerb nemzetiségű politikai vezetők - leszámítva a radikális-pártiakat - elismerték, hogy történtek etnikai jellegű jogsértések. Mint mondta, "a tények elismerése első lépés a bajok kezeléséhez". A tárgyalópartnerek úgy értékelték, hogy az utóbbi hónapokban javult a helyzet részint azért, mert a nemzetközi figyelem a hatóságokat keményebb fellépésre, a vétkeseket pedig visszafogottságra késztette.

Bojan Pajtic vajdasági kormányfő úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban a vajdasági nemzetek közötti viszonyok "kielégítők", a feszültség csökkent. Minden egyes incidenst szerinte "nagyon gyorsan és szigorúan" meg kell büntetni, s minden esetnek nyilvánosságot kell kapnia.

Pajtic szerint a múltban történt incidensek jellegüket tekintve "egyediek" voltak, Pack pedig rámutatott arra, hogy az általa vezetett bizottságnak pont az a dolga, hogy megállapítsa, a jogsértéseknek "bűnügyi háttere van vagy etnikai indíttatásúak".

Pajtic elmondta az MTI-nek, hogy amennyiben nagyobb lenne a Vajdaság autonómiája, akkor a hatóságok munkája hatékonyabb lenne, gyorsabban fejlődne a gazdaság, ami kedvező hatással lenne a nemzetek közötti viszonyra.

Egeresi Sándor, a vajdasági parlament alelnöke közölte az MTI-vel, hogy "léteztek és léteznek" etnikai alapú incidensek, és a fő hangsúlyt a tartományi szervek a bizalomerősítés és az oktatás terén teendő megelőző lépésekre helyezik, amihez vasárnap az EU segítségét kérték.

Az EP tényfeltáró bizottsága hétfőn Belgrádban fejezi be háromnapos misszióját, a fővárosban tárgyal a többi között Vojislav Kostunica szerb kormányfővel és Boris Tadic elnökkel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek