Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-kapcsolatfelvétel Chirac, Bush és az Európai Néppárt kampánycsapatával

A Fidesz felvette a kapcsolatot Jacques Chirac francia elnök, Georg Bush amerikai elnök, valamint az Európai Néppárt kampánycsapatával - közölte a Fidesz frakcióvezető-helyettese, kampányfőnöke hétfőn a közszolgálati televízióban.


Dátum: 2005-01-31 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:29.343788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nincs olyan típusú kampány-együttműködés, hogy ők mondjuk napi tanácsokat adnának, de valóban megtörtént a kapcsolatfelvétel" - mondta Rogán Antal a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában egy újságírói kérdésre válaszolva.

Közölte, a Fidesz szeretné eltanulni az említett csapatok kampánymódszereit.

"A franciáknál meglehetősen jó példák vannak a direkt marketig típusú megoldásokra, tehát az emberek közvetlen megkeresésére" - mondta Rogán Antal. A televíziós beszélgetésen ilyen módszerként került szóba a párt februárban indítandó szórólapkampánya is. Rogán Antal még pénteken jelentette be, hogy a Fidesz februárban felkeresi a magyar háztartások jelentős részét, és szórólapban hívja fel az emberek figyelmét az árak növekedésére.

A Fidesz kampányfőnökének véleménye szerint Georg Bush kampánycsapata abban bizonyult erősnek, hogy egy nagyon erős "médiaellenszélben" nagyon jól tudta mozgósítani a vidéki szavazóbázist.

Elmondta: a Fidesz viszonylag népszerű a kisebb településeken és a falvakban, kisvárosokban, de az ott lakó embereket nehezen tudja mozgósítani.

"Ezeket az embereket (...) meg kell győzni arról, hogy érdemes a közéletben részt venni" - mondta Rogán Antal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek