Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Társadalmi beilleszkedés az új tagállamokban

Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottsága a mai napon, 2005. január 31-én tárgyalja a "Társadalmi beilleszkedés az új tagállamokban" című jelentést, amelynek elkészítésével az Európai Parlament Őry Csabát bizta meg. Őry Csaba vitaindító beszéde az alábbiakban olvasható.


Dátum: 2005-01-31 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:37.060318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Képviselőtársaim,

Örömmel számolhatok be Önöknek arról, hogy az elmúlt két hónapban igen intenzív munkát folytattam annak érdekében, hogy a bizottság valós képet alkothasson a társadalmi beilleszkedés folyamatáról, illetve azokról a legfontosabb problémákról, amelyekkel e tekintetben az új tagállamok küzdenek. A munka során nagy mértékben támaszkodtam a Bizottság SEC(2004)848-as számú összesítő anyagára, amelyet az új tagállamok csatlakozása után két hónappal, 2004. június 22-én publikáltak. Ez a dokumentum a "Társadalmi beilleszkedés az új tagállamokban -a közös társadalmi beilleszkedési egyezmények szintézise" címet viseli, és elsősorban azt a célt szolgálta, hogy az új tagállamok számára hatékony segítséget nyújtson a cselekvési tervek benyújtása előtt. Ezt a célt a bizottsági dokumentum minden bizonnyal el is érte; az új tagállamok kormányai 2004. nyarán benyújtották a társadalmi beilleszkedés kérdésével foglalkozó első nemzeti cselekvési tervüket. A nemzeti dokumentumok igen értékes segítséget nyújtottak számomra a jelentés elkészítéséhez. Több vonatkozásban azonban az információk pontosításra, illetve kiegészítésre szorultak, ezért konkrét kérdéseimmel a tagállamok állandó képviseleteit, illetve brüsszeli követségét kerestem meg. Ezúton szeretnék köszönetet mondani azért gyors és hatékony munkáért, amelyet a képviseletek munkatársai végeztek munkám megkönnyítése érdekében - illendő e helyen külön köszönetet mondanom a Cseh Köztársaság állandó képviseletének segítségért, akik rendkívül pontos és főleg naprakész információval láttak el az általam megjelölt kérdésekben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a friss adatok jelentőségét, hiszen az Eurostat rendszerébe az új tagállamok nemzeti statisztikai hivatalaitól, illetve azok kormányzati forrásaiból származó adatok csak bizonyos fáziskéséssel kerülnek be, a mi feladatunk pedig az aktuális, nem pedig a néhány évvel ezelőtti helyzet elemzése. E tekintetben elengedhetetlen előfeltétel az, hogy a társadalmi beilleszkedéssel összefüggő folyamatokat valós adatokkal alátámasztott módon vizsgáljuk. Az adatok összegyűjtése és a jelenségek elemzése során rendkívül értékes segítséget jelentettek az Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért (European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, EFILWC) anyagai is, amelyek számos kutatási területen már nem csupán 25, hanem 28 ország adatait összesítik.

A jelentés összeállítása során kitértem egy sor hagyományos problémára, amelyeknek a többsége a foglalkoztatási bizottság tagjai számára minden bizonnyal ismert: ilyen például az öregedő társadalom kérdése, az idősek munkavállalása és életszínvonalának megőrzése, a pályakezdők helyzete, a nők esélyegyenlőségének biztosítása, a fogyatékkal élők beilleszkedésének elősegítése, a kisebbségek, köztük a roma kisebbség specifikus problémái és számos más aspektus.

A jelentésbe azonban két olyan új elem is bekerült, amely a társadalmi beilleszkedés kérdésével foglalkozó eddigi uniós dokumentumokban nem található meg, vagy ha mégis, akkor nem kapott kellő hangsúlyt - a továbbiakban szeretnék erre a két kérdésre röviden kitérni.

Az első új elem a kis- és középvállalkozások támogatási rendszerének bevonása a társadalmi beilleszkedés szélesebb kérdéskörébe, illetve specifikus vizsgálata a társadalmi beilleszkedési politika komplex eszközrendszerén belül. Ennek a kérdésnek a vizsgálata megítélésem szerint azért elengedhetetlenül szükséges, mert a lisszaboni stratégia és a társadalmi beilleszkedés elősegítését szolgáló szakpolitika között rendkívül szoros a kapcsolat. Bátran állíthatjuk, hogy a lisszaboni célkitűzések megvalósítása csak úgy lehetséges, hogy közben a társadalmi beilleszkedés tekintetében érzékelhető, szignifikáns elmozdulást érünk el; a társadalmi beilleszkedés eredményességét pedig csak úgy növelhetjük, ha a jövőben több ember számára teremtünk biztos megélhetést garantáló munkahelyet. A munkahelyteremtés tehát mind Lisszabon, mind a társadalmi beilleszkedés szempontjából kulcskérdés - úgy hiszem, hogy a foglalkoztatási bizottságon belül ebben a kérdésben szinte egyhangú egyetértés uralkodik közöttünk. A munkahelyteremtés kérdése pedig elválaszthatatlan a kis- és középvállalkozások fejlesztésétől. Az új tagállamok között ugyan létezhetnek különbségek a tekintetben, hogy az üzleti szférán belül a kis- és középvállalkozások pontosan mekkora arányt képviselnek, az azonban mindenképpen tény, hogy az üzleti szféra gerincét alkotják és a foglalkoztatás szempontjából domináns szerepet játszanak. A tervutasításos kommunista rendszerből piacgazdaságra átváltó országokban azonban a kis- és középvállalkozások szegmense még jóval sebezhetőbb, sérülékenyebb, mint az Unió régi tagállamaiban. Különösen igaz ez a legkisebb egységekre, a 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kisvállalatokra: lehet, hogy meg fogja lepni Önöket, de Magyarországon a bejegyzett cégek 95%-a jelenleg ebbe a kategóriába tartozik.

Ha egyetértünk abban, hogy a munkahelyteremtés elősegítése céljából a kis- és középvállalkozásokat a korábbinál nagyobb mértékben támogatni kell, s ez egyszersmind részleges megoldást jelenthet azoknak a rétegeknek a problémáira is, amelyeket a leszakadás és a társadalmi kirekesztés veszélye fenyeget, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a kis- és középvállalkozások támogatása nem csupán gazdasági, hanem szociális szempontból is fontos, az új tagállamok tekintetében pedig a jövőben kiemelt figyelmet kell, hogy élvezzen. A támogatásnak számos formája lehet, így például a közvetett pénzügyi ösztönzők, célzott adó- és járulékkedvezmények stb. Ezeket a megfontolásokat ajánlom tisztelt képviselőtársaim figyelmébe, és ennek kapcsán számítok a foglalkoztatási bizottság támogatására is.

A másik új elem az önkormányzatok egyre növekvő szerepvállalásának a kérdése. Ez ugyan látszólag nem a szociális helyzethez kapcsolódik, és első pillantásra nincs közvetlen összefüggésben a társadalmi beilleszkedés kérdésével - a látszat azonban ebben az esetben csal. Az új tagállamok nemzeti cselekvési tervei egyértelműen azt mutatják, hogy a társadalmi beilleszkedés elősegítésének eredményességét és hatékonyságát egyre nagyobb mértékben determinálja az önkormányzatok működési rendszere, adminisztrációs személyzetének hatékonysága és nem utolsósorban pénzügyi stabilitása. Pénzügyi eszközök és megfelelően megfizetett, jól képzett szakemberek nélkül az önkormányzatok nem fognak tudnak sikeresen megbirkózni a társadalmi kirekesztés problémáival - ha tehát nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel, akkor az Európai Unió szociálpolitikája kudarcot fog vallani, ami minden bizonnyal a lisszaboni folyamat eredményességére is kihat majd. Az önkormányzatok azonban nem saját maguk döntenek működésük finanszírozásának módjáról és jogszabályi kereteiről - ez a nemzeti törvényhozás feladata. Az új tagállamok jelentős részében meghatározó az. ún felülről történő visszaosztáson alapuló rendszer: ez azt jelenti, hogy az egyenes adórendszeren keresztül központilag beszedett adók egy részét visszaosztják az önkormányzatok számára. Ez bizonyos feladatok ellátására elég, más feladatokéra azonban már nem feltétlenül.

Az önkormányzati feladatoknak azonban lassan se szeri, se száma. Csak néhány példa: oktatási és munkavállalási tanácsadó központok működtetése, egészségügyi programok, bűnmegelőzési programok, szakképzés, szegregáció ellenes projektek, közösségi és regionális kooperáció, bérlakásépítés, szociális ellátásokkal kapcsolatos adminisztratív feladatok, kisebbségvédelem és még sorolhatnánk. A Lengyel Köztársaság nemzeti cselekvési tervének készítői büszkén hivatkoznak arra, hogy az önkormányzatok számára nemrég kötelezővé tették a körzeti, megyei és vajdasági szintű komplex egészségügyi programok beindítását. A lengyel missziótól közvetlenül beszerzett információk alapján azonban jelenleg még csak egészségügyi információk áramoltatásáról van szó az önkormányzatok és a központi kormányzat között.

Miközben az önkormányzatok minden erejüket megfeszítve és minden erőforrásukat mozgósítva dolgoznak a szociális problémák megfelelő megoldásán, a társadalmi beilleszkedés elősegítésén, adósságállományuk egyre rohamosabban nő. Engedjék meg képviselőtársaim, hogy e probléma kapcsán néhány konkrét adattal megismertessem Önöket:

Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia önkormányzati adósságának szintje 2003 végén meghaladta a 10 milliárd eurót, azaz az EU költségvetésének 10%-át. A Cseh Köztársaságban az önkormányzatok összes adóssága 2003 végére elérte a 70 milliárd cseh koronát, ami 2,3 milliárd eurónak felel meg. A több mint négyszer annyi lakossal rendelkező Lengyelországban az önkormányzati adósságállomány 2004-ben 23 milliárd zloty, azaz 5,5 milliárd euró volt, ami a cseh adósságnak valamivel több, mint a duplája. A Magyar Köztársaságban az önkormányzati adósságállomány a 2003-as adatok alapján még 1 milliárd EUR alatt volt. A Cseh Köztársaságban a 6244 önkormányzat közül összesen 3108 önkormányzat (49,8%) jelentette a kormánynak, hogy el van adósodva. Az adósságállomány szintjénél azonban még sokkal aggasztóbb az adósságállomány növekedésének egyre gyorsuló üteme: a Cseh Köztársaságban például 1995-ben az önkormányzatok adóssága 20 milliárd cseh korona volt, 1995-ben 34 milliárd korona, 2000-ben 41 milliárd korona, 2003 végére pedig már 70 milliárd koronára rúgott. A kilencvenes évek második felében tehát még 5 év kellett ahhoz, hogy az önkormányzati adósságállomány megduplázódjon, 2000 után viszont már csupán 3 év. Magyarországon egyetlen év alatt, 2003-ban sikerült a duplájára növelni az önkormányzati adósságállomány szintjét — ez olyan regionális rekordot jelent, amire aligha lehetünk büszkék, bár ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a magyar önkormányzati adósságállomány jelenleg még a felét sem éri el a cseh szintnek, jóllehet a lakosok számát tekintve nagyjából hasonló méretű országokról van szó. Az önkormányzatok összeomlásának veszélyét tekintve tehát cseh barátaink még megelőznek minket, bár meglehet, hogy a helyzet a közeli jövőben megfordul.

Ami az önkormányzatok ingatlan vagyonát illeti, mindössze két adat: Szlovákiában az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások aránya 1989-ben 25% volt, 2003 végére azonban 4%-ra csökkent. A Cseh Köztársaságban jelenleg az összes lakás 15%-a, a házaknak azonban csak a 4%-a van önkormányzati tulajdonban.

Végezetül néhány szó a tapasztalatok megosztásáról, ami megítélésem szerint égetően szükséges lenne az új tagállamok között. Amint a jelentés tervezet indokolásából is kitűnik, számos előremutató és innovatív kezdeményezés bontakozott ki az új tagállamokban, az információk áramlása azonban rendkívül lassú, ezért a jó gyakorlatok átvételére alig akad példa, jóllehet a problémák számos esetben igen hasonlóak. A jó gyakorlatok regionális alkalmazása tekintetében tehát égetően fontos lenne, hogy előre tudjunk lépni.

Köszönöm a figyelmüket.

Kapcsolódó elemek