Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU feloldja szankcióit Kuba ellen

Ideiglenesen feloldották az Európai Unió Kuba ellen közel két éve bevezetett diplomáciai szankcióit az EU-tagországok külügyminiszterei brüsszeli találkozójukon. A miniszterek a kormányhoz fűződő diplomáciai viszony rendezése mellett hétfőn arról is döntöttek, hogy bővítik kapcsolataikat Fidel Castro kubai elnök bírálóival, ellenzékével.


Dátum: 2005-01-31 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:38.051300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelezték azt is, hogy az emberi jogok kérdését továbbra is napirenden tartják a szigetország vonatkozásában. Az EU 2003 márciusában szüntette be magas szintű kapcsolatait Havannával, miután a kubai vezetés őrizetbe vett több tucat ellenzékit. A mostani döntés pedig egyebek között ellenzékiek szabadon engedésére adott válaszként született.

A hétfői határozat Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter - a külügyi tanács soros elnökének - közlése szerint egyelőre féléves időtartamra vonatkozik, még július előtt felülvizsgálják. Az EU azért döntött a feloldás mellett, hogy Kubával előre tudjon lépni a gazdasági együttműködésben és az emberi jogokról folytatott párbeszédben. Kuba már a hónap elején bejelentette, hogy helyreállította a hivatalos kapcsolatokat az EU-tagországokkal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek