Monopolhelyzetben uralkodik a Magyar Posta
Elsejétől a Magyar Posta Rt. ismét emeli az árakat. A cég illetékesei állítják, hogy nem romlott a postai szolgáltatások minősége, de mégis sokan vannak, akik elégedetlenek az egyeduralkodó magyar vállalattal.
Dátum: 2005-02-01 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:40.824049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Február 1-jétől az idei évre tervezett infláció mértékével arányosan, átlagosan 4,15 százalékkal emelkedik a postai szolgáltatások hatósági ára. Nem változik azonban az elsőbbségi levél feladásai díja. A Magyar Posta Rt. az áremelést a költségek növekedésével indokolta. Az utóbbi néhány évben nem ez az első díjváltozás a postánál, a legkomolyabb reformra tavaly került sor, amikor egységesítették a szabvány levelek díjait, és bevezették az elsőbbségi szolgáltatást. - A díjaink alig változnak, a szolgáltatásunk színvonala viszont nem romlott az utóbbi időben - közölte Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője. Az elsőbbségi szolgáltatás igénybe vételével a levelek legtöbbször másnapra megérkeznek. A normál levelek esetében a kézbesítési idő 3-5 nap, amin igyekszünk javítani.
A magánlevelezés az internet előretörésével visszaszorult, de az üzleti kommunikáció - annak hivatalos formája miatt - még a hagyományos postai úton történik. Sokan állítják, hogy a postai szolgáltatások drágák és minőségük is hagy kívánnivalót maga után. - A díjak ismét emelkednek, ezzel megpróbálunk együtt élni - mondta dr. Magyar György, sztárügyvéd, ügyfél minőségében is. - A cég véleményem szerint nem működik elég hatékonyan, ezért a költségeket áthárítják az ügyfelekre. A Magyar Posta monopol helyzetben, verseny kellene, mert az jót tenne az áraknak és a szolgáltatások minőségének is. Egy darab ajánlott levél, elsőbbséggel 300 forintba kerül, ráadásul gyakran előfordul, hogy kétsaroknyi távolságról nyolc nap alatt ér ide a küldemény!
Napi Ász - fideszfrakció.hu