Munkahely, munkahely, munkahely: négyezerrel kevesebb Szabolcsban
Tavaly több mint négyezerrel, 41 ezer fő fölé nőtt a nyilvántartott munkanélküliek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - derül ki a térségi munkaügyi központ által közzétett statisztikából.
Dátum: 2005-02-01 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:41.420893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2003. év végén 36.928 álláskereső szerepelt a regisztrációban, 2004. december 31-én viszont 41.014 - közölte a nyírségi munkaügyi szervezet internetes honlapján.
Az adatok szerint 4.086 fővel emelkedett a munkanélküliek száma, 11,1 százalékkal romlott a mutató a tavalyelőttihez képest.
A legnagyobb mértékben a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyei csökkentek: 4.231-ről, 5.206 főre nőtt az első munkahelyre várók száma.
A legrosszabb helyzetben a szakképzetlenek vannak, december 31-én 23.712-en voltak munka nélkül, a tavalyi év során 11,4 százalékkal, 2.421-el emelkedett a számuk.
A szabolcsi munkaügyi központ statisztikája alapján 2004-ben a szellemi foglalkozásúak, illetve a diplomások munkavállalási lehetőségei is rosszabbodtak, ebben a körben a munkanélküliek száma 17,3, illetve 16 százalékkal nőtt. A szellemi foglalkozású állástalanok száma 4.609-ről 5.405 főre, a diplomásoké 875-ről 1.015 főre nőtt.
Az egy évnél régebben, megszakítás nélkül minden hónapban nyilvántartott munkanélküliek száma 9.297-ről, 10.602-re, 14 százalékkal emelkedett a Nyírségben. A tartós munkanélküliek aránya 25,8 százalék volt az év végén, 0,6 százalékkal magasabb a 2003. évinél.
A több mint 41 ezer szabolcsi munkanélküli közül 19.024-en jövedelempótló támogatást, vagy rendszeres szociális segélyt kaptak decemberben, 1.436-an pedig szüneteltették azt. Ez a két mutató egy évvel korábban 16.599 és 2.534 volt.
MTI - fideszfrakcio.hu