Lázadás tört ki egy iraki amerikai gyűjtőtáborban
Lázadás tört ki hétfőn az Irak déli részén található Camp Bucca amerikai gyűjtőtáborban, amely során négyen meghaltak és hatan megsebesültek - közölte az amerikai szárazföldi haderő.
Dátum: 2005-02-01 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33500
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:41.719157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erőszak a tábor egyik részlegében tartott, tiltott tárgyak felkutatását célzó rutinjellegű motozás után tört ki - áll a haderő közleményében.
A lázadás a tábor másik három részlegére is hamarosan átterjedt, a foglyok kövekkel és a körletben található tárgyakkal támadtak az őrökre, akik figyelmezetés után halált nem okozó fegyverekkel próbálták megfékezni a lázadókat, majd végül tüzet nyitottak.
A közlemény szerint a lázadás okát és az erő alkalmazását az illetékes parancsnokság és a bűnügyi nyomozó osztály közösen vizsgálja ki.
Az amerikai erők mintegy 7000 foglyot őriznek, közöttük 4700-at az Umm-Kaszr melletti Camp Bucca gyűjtőtáborban és 2300-at a Bagdadtól nyugatra fekvő Abu Graib börtönben.
MTI - fideszfrakcio.hu