Újabb magyarverés Szerbiában
Az Európai Parlament szerbiai tényfeltáró körútjával egyidőben egyébként Észak-Bácskában, Bajsán vasárnapra virradóra két magyar fiút vertek meg szerb fiatalok, a tetteseket már elfogta a rendőrség.
Dátum: 2005-02-01 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:45.592065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az édesanya elmondása szerint középiskolás fia barátjával együtt vasárnap kora hajnalban tért vissza egy szórakozóhelyről, leszálltak az autóbuszról, és indultak haza. Ekkor egy autó állt meg mellettük, három fiatal kezdett kiabálni feléjük szerbül, majd kiszálltak a kocsiból. Megkérdezték tőlük, tudják-e merre van Pannónia?, majd minden ok nélkül mindkettejüket megütötték. Az édesanya szerint fia az első ütés után a földre került, ezután rugdosni kezdték, majd elvették mobiltelefonját és elmentek. Az egyik fiú édesanyja elmondta: az incidens szerinte nem etnikai indíttatású, mert a támadók tíz perccel korábban összerugdostak két vegyes családból való fiút is.
Forrás: MNO, 2005. február 1.
fideszfrakcio.hu