Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borbély László: Az észak-erdélyi autópálya továbbra is prioritás

Az észak-erdélyi autópálya megépítése továbbra is prioritásként szerepel a román kormánynak a parlament által megszavazott programjában - mondta kedden Borbély László, a közmunkákért és a területrendezésért felelős romániai megbízott miniszter.


Dátum: 2005-02-01 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:49.010488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Borbély az MTI érdeklődésére arra a nyilatkozatra reagált, amelyben Traian Basescu államfő megkérdőjelezte, hogy a jelenlegi kormánynak prioritásként kell-e kezelnie az észak-erdélyi autópályát. Basescu szerint inkább a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosó részét képező - Dél-Erdélyen áthaladó - romániai útszakasz kiépítésére kellene összpontosítani az erőket. Az államfő erről Londonban a brit trónörökössel beszélt, osztva Károly herceg aggodalmát a szász települések építészeti öröksége miatt.

Borbély László - aki a román kormányban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviseli - leszögezte: a kormányprogramnak abban a részében, amely a különböző infrastrukturális prioritásokat jelöli meg, kiemelt helyen szerepel az észak-erdélyi autópálya. Ezt a programot a román parlament megszavazta, továbbra is érvényben van - hangsúlyozta a megbízott miniszter.

Más kérdés, hogy a kormány most megvizsgálja azokat a szerződéseket, amelyeket a korábbi kormány kötött - mondta Borbély, emlékeztetve arra is, hogy egy auditáló bizottság készít jelentést e témában, azt a héten véglegesítik, majd bemutatják a miniszterelnöknek. A Világbank is készít jelentést az ügyről. - Nyilván csak ezek alapján lehet majd elemezni a helyzetet - hangsúlyozta a politikus, hozzáfűzve: az RMDSZ-nek és a pályaépítés szempontjából érintett régiónak egyaránt érdeke, hogy a kormányprogram szerint megépüljön az észak-erdélyi sztráda.

A megbízott miniszter ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi tizenöt évben szinte semmilyen autópályát nem építettek Romániában, ezért az ország számára első számú szempont, hogy a következő esztendőkben ezt a hiányt pótolják. A dél-erdélyi autópályára is szükség van - hangoztatta Borbély, de emlékeztetett arra, hogy ez utóbbi megépülésének a határideje az európai uniós tárgyalások alapján egyelőre 2025. Az észak-erdélyi sztráda viszont jóval előbb elkészülne - tette hozzá -, és az is összeköti majd az országot az Európai Unióval (hiszen Magyarország már tagja az integrációs szervezetnek).

Ami pedig a szász építési örökséget illeti, Borbély szerint "felmelegített dologról" van szó, Károly herceg fél évvel ezelőtt is hangoztatta már ezzel kapcsolatos aggodalmait. A miniszter utalt arra, hogy a törvény is előírja: olyan körzetekben, ahol bármilyen műemlék vagy tárgyi örökség van, eltérítik az autópálya útvonalát.

Nincs olyan szakasza az autópálya tervezett nyomvonalának, amely a szász örökséget veszélyeztetné - szögezte le az MTI-nek Borbély László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek