Tiszai ciánkatasztrófa: a jogutód szerinte a magyarok hibája
Nem ismeri el jogelődjének felelősségét az öt évvel ezelőtti tiszai ciánkatasztrófában a jogutód ausztrál-román cég, s képviselői szerint a folyó élővilágát ért súlyos károkat voltaképpen a magyar fél hozzá nem értése, az ellenszer túladagolása okozta - közölte Balogh László országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-02-02 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=33539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:14:53.790800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az ausztrál-román vegyesvállalkozás irányítói azt mondták, hogy nincs felelősségük a katasztrófa bekövetkezésében, hiszen szerintük a Tisza élővilágát ért súlyos károkat nem a volt bányatársaság cianidja okozta, hanem a magyar fél hozzá nem értése, az ellenszer túladagolása" - mondta a képviselő, aki a Nemzeti Fórum parlamenti csoportjával kedden járt a nagybányai cégnél. Rámutatott: megdöbbentő a szennyeződést okozó, azóta megszűnt romániai Aurul Bányatársaság jogutód cége, a Transgold Vállalat vezetőinek Nagybányán, a Nemzeti Fórum országgyűlési csoport tagjai előtt tett kijelentését. A romániai cég vezetői állításukat azzal támasztották alá, hogy a szomszédos ország területén, a Szamos folyóban, amelyen át a Tiszába jutott a cián, egyetlen egy hal sem pusztult el - tette hozzá.
Balogh László szerint a kijelentésnek üzenetértéke van, a februárban, Budapesten kezdődő kártérítési per előtt, s nyilván a bíróságon is igyekszik majd a jogutód Transgold elhárítani magáról a felelősséget.
Az országgyűlési képviselő elmondta: a nagybányai cég 51 százaléka ausztrál, 49 százaléka pedig román állami tulajdonban van. Közlése szerint tájékozódtak a ciánszennyezés óta megtett biztonsági intézkedésekről, s meggyőződhettek arról, hogy az ausztrál-román vállalkozás 4,5 milliárd dollárt fordított védelmi célú beruházásokra.
"A cég vezetői azt állították, hogy a fejlesztések után még egyszer nem történhet hasonló baleset, igaz, százszázalékosan azt kizárni nem tudták" - fűzte hozzá Balogh László. Szólt arról is, hogy kérdésükre válaszolva a Transgold vezetői határozottan közölték: nem kívánnak áttérni a ciános bányászati technológiáról más, a környezetvédelmet szem előtt tartó eljárásra. Balogh László rámutatott: a romániai cég vezetőinek álláspontja miatt minden bizonnyal elhúzódik majd a februárban kezdődő per, így a Tisza mentén élő károsultak egyhamar aligha kaphatják meg a követelt kártérítést.
"A Nemzeti Fórum országgyűlési csoport ezért azt javasolja, hogy a magyar állam előlegezze meg a kártalanítási összeget az érintetteknek, amit majd érvényesít a per során a ciánszennyező Aurul Bányatársaság jogutódjával, a Transgold Vállalattal szemben" - közölte.
MTI - fideszfrakcio.hu